Átragyognak a rivaldán

Negyedik alkalommal rendezték meg városunkban a Székely Mihály tiszteletére létrehozott énekes találkozót. A nagyszabású, kétnapos eseményre az ország huszonegy intézményéből hatvanhét magánének tanszakos növendék jelentkezett. Az igen erős mezőnyben a zsűri szerint mindenkiben megvan a szikra a művészi pályára lépéshez.

Jászberény vezetése 2001-ben döntött arról, hogy emléket állít városunk híres szülötte, Székely Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából. Az országosan elismert, magántanszakos növendékek részére meghirdetett énekversenyt azóta ötévenként rendezik meg, ezúttal május 5-én és 6-án, immár negyedik alkalommal a főiskola Apponyi termében.
A csütörtöki megnyitón Szatmári Antalné alpolgármester asszony köszöntötte a fiatal énekeseket, a zsűri tagjait és az érdeklődőket, majd Székely Mihály alakját idézte meg az utókor számára, aki a magánéletben is jó humorú, csipkelődő, bohém és talán ezen tulajdonságaiért is nagyon népszerű ember volt.

A zsűri elnöke dr. Mohos Nagy Éva, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara Magánének Tanszék vezető egyetemi tanára volt.
Mellette Schultz Katalin, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének nyugalmazott főiskolai adjunktusa, valamint Csurgó Tamás karmester foglalt helyet a bíráló bizottságban.
A versenyzők három korcsoportban indulhattak: alapfokú, középfokú, valamint felsőfokú képzésben résztvevő magánének szakos növendékek. Az előadások mindegyike tartalmazott egy klasszikus és egy szabadon választott dalt vagy áriát. Az I. kategóriában harmadikként műdalt vagy népfeldolgozást hallhattunk az előadóktól, míg a II-III. kategóriákban romantikus dalt vagy áriát. Legtöbben Wolfgang Amadeus Mozart, Kodály Zoltán, Haydn és Händel műveit választották repertoárjukba, de a népszerű dallamok mellett kevésbé ismert darabok is felcsendültek. A zongora mellett álló, vagy a hangszert időnként megérintő énekesek előadásmódján látszott és hallatszott, hogy számos óra gyakorlás van mögötte.
Talán nem véletlen a különös egybeesés, hogy a redemptio emléknapját és Jászberény szülötte, Székely Mihály basszista születésének napját alig két nap választja el, szinte összeforr. Jász őseinkre való emlékezésre ekképpen köszöntötte Deméné Ilonka Gabriella tanárnő, mint konferanszié az egybegyűlteket péntek este, az ünnepélyes díjkiosztó gálán és díszhangversenyen.

A díjak átadása előtt dr. Mohos Nagy Éva, a zsűri elnöke értékelte az énekversenyt és osztotta meg személyes jászberényi élményét. A Palotásy János Zeneiskolában kezdte énektanári pályáját, s örömmel emlékezett az itt töltött évekre. Megköszönte a város pártfogását, a fiatal művészek támogatását, hiszen göröngyös a művészélet, ha nincsenek segítőik. „A jó énekes nem elsősorban a szép hangjától lesz művész, hanem a mögötte álló egyéniségtől, aminek át kell ragyognia a rivaldán, a fantasztikus fantáziától, a csodálatos énektechnikai és zenei tudásától, amiből hangot, szerepet, zenét kell varázsolni. Ez a művészet lényege és ez a legnehezebb út, amire a fiataloknak rá kell lépniük.”
A bírák értékelték a versenyzők technikai tudását, a hangi adottságokat, az intelligenciájukat és az egyéniségüket, amivel el tudnak jutni a hallgatóság szívéhez. E szempontok alapján az első kategória harmadik helyezettje Ambruzs Berill, a második Fenyvesi Gabriella, az első pedig Katona Lóránt lett. Második kategóriában Topolánszky Laura és Erdős Róbert közösen állhatott a dobogó harmadik fokára, a második helyen Kaffehr Zsuzsanna végzett – első helyezettet ezúttal nem hirdettek. A harmadik kategóriában a második díjat nem ítélték oda, de harmadikként Süttő Ildikót és Antóni Norbertet, valamint elsőként Biri Gergelyt köszöntötték.
A különdíjak sorában a Palotásy János Zeneiskola ajándékát Vajda Zsófia és Bodai Richard, a Jászkerület Nonprofit Kft. koncertmeghívását Biri Gergely, a „Jászberényi Ifjú Muzsikusok” Alapítvány ajándékát pedig Tuznik Natália kapta, valamint Cserményi Zsombor is különdíjban részesült.

Mindhárom kategória legjobbjai a gálaest folyamán is megcsillogtathatták tudásukat és rátermettségüket a művészi pályára megkapó előadásmódjukkal. Katona Lóránt Franc Schubert: Ständchen című művét adta elő, majd Kaffehr Zsuzsanna Mogyeszt Muszorgszkij Gopak-ját mutatta be gazdag arcjátékával.  Végül, de nem utolsó sorban Biri Gergely énekelte el Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital című operájából Nemorino románcát.
A három tehetséges fiatal műsora után szintén három, a grazi Zeneakadémián tanuló fiatal művész adott ízelítőt a kitartó munka gyümölcséről. Szőke Csaba és Sáfrány Éva énekesek, valamint Kiss Márton Balázs zongorista hangversenyén felcsendült Petúr keserű bordala, Strauss operájából Orlovszkij kupléja, Monti Csárdása és Bizet Carmenjéből négy tétel. A leginkább szívhez szólóan talán a Tiszán innen, Dunán túl című dal hangzott, hiszen népdal révén ez állt igazán közel a hallgatósághoz.