Kézmosással a kórokozók ellen

A kéztisztasági világnap alkalmából május 5-én több mint 14 ezer magyar diák megdöntötte a kézmosásoktatás Guinness rekordját.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdetben a kórházak számára „találta ki” a kéztisztasági világnapot. Mára azonban ezen a jeles napon, versenyeken és különböző programokon keresztül hívják fel a figyelmet a kézhigiénia fontosságára.
A Bercsényi Miklós Általános Iskola és a Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola képviselte Jászberényt a Guinness rekord felállításában. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalában dolgozó e-Bug csapat a több helyszínen, egy időpontban kézmosás-oktatást hallgatók világrekord kísérletét tűzte ki célul. A Bercsényi iskolában az oktatás harminc percig tartott. A tanárnő a kézmosás precízségét is sorra vette az ötven gyermekkel, és játékos feladatokkal is szemléltette mondandóját.
Az eddigi világrekord csúcstartó a skóciai Glasgow volt, ahol 3039 diák járult hozzá a világrekord felállításához, ezt idén sikerült megdönteni a hazai tanulóknak, ugyanis Magyarországon több mint 14 ezren vettek részt a kísérletben.

Semmelweis Ignác büszke lenne ránk, hiszen ő volt az első orvos, aki az állapotos nőknél tapasztalta a kézmosás jótékony hatását, amit sokáig nem ismertek el orvostársai. Az egészségügy fejlődése következtében szerencsére csökkent a komolyabb fertőzések száma, de érdemes a közösségben terjedő vírusokra is odafigyelni. Könnyen megelőzhetjük a légúti megbetegedést vagy a hasmenés okozta panaszokat, ha alapos kézmosással teszünk ellene. Ebben a kisiskolások nagyon ügyesek voltak, és láthatóan élvezték a versenyt.