Lovagi logikai torna

Iskolánk egy délután erejéig – beleértve a tanárokat és a diákokat is –, visszapörgette az idő kerekét, egészen a középkorig. Lovagi Logikai Torna néven matematika versenyt hirdettünk. Különböző településekről 104 csapat, több mint háromszáz gyermek érkezett, az immáron egyenesen kastélynak tűnő épületbe.

Törekedtünk a verseny színessé és még érdekesebbé tételére, ehhez segítségünkre szolgált az akkori haj és ruha viselet, illetve a helyszín berendezése. Az épület olyan helyei is megnyíltak előttünk, melyeken még mi, itt tanuló diákok sem jártunk eddig. A verseny gördülékenységét segítő, vállalkozó szellemű tanulók és az iskola dolgozói fogadták a versengeni érkező csapatokat, illetve az adott pontokon náluk volt lehetőség a feladatok megoldására.
A verseny nem a padban ücsörgő, papír fölött fejét törő diákoktól volt hangos, mint az már megszokott. Az épület megismerése érdekében a csapatoknak állomásról állomásra kellett vándorolniuk, ezzel tájékozódási képességüket is tesztelve. Véleményünk szerint, egy sikeres, vidám és számokkal teli délutánt tudtunk lezárni az eredményhirdetéssel, ahol iskolánk igazgatója – ezúttal mint király –, a kiérdemelt díjazás mellett még lovaggá is ütötte a nebulókat.

A versenyen részt vett iskoláknak ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy összemérték erejüket: Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola; Jászapáti Szent Imre Katolikus Általános Iskola; Újtelepi Katolikus Általános Iskola Heves; Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Mezőtúr; Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskola; Kunráth Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Jászszentandrás; Csete Balázs Általános Iskola Jászkisér; Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola; Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola Jászladányi Tagintézménye; Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium Jászberény; Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Jászalsószentgyörgy; Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium.