Berényi siker a pálinkafesztiválon

Kiemelkedő jászberényi sikerrel zárult az idei gyulai pálinkafesztivál. A háromnapos rendezvény számos programmal várta a látogatókat, akiket a legnagyobb magyar pálinkagyártók, mint kiállítók vártak.

Ebben az esztendőben pálinkaversenyt is rendeztek bérfőzetők és magánfőzők kategóriában. A pálinkafesztivál bírái vizsgázott szakemberek, akiknek minőségorientált és független munkáját kóstolótréningek továbbképzések biztosítják. A bizottságok a főzdék által nevezett párlatokat négy szempont alapján értékelik: kiemelten fontos az illat- és íztisztaság, a gyümölcs karakteressége és a harmónia, az összbenyomás.

A tekintélyes szakmai bajnokságon több mint háromszáz főző – több tétellel is –, nevezett. Közülük ért el bronz elismerést egy jászberényi párlat bérfőzető kategóriában. Ez az első alkalom, hogy jászberényi pálinkafőző ilyen eredményt ért el. Cs. Molnár Róbert otonel sárgamuskotály törköly párlattal indult. Alig három éve nyitott Jászberény és Portelek között szeszfőzdét, ami már az első évben igen népszerűvé vált.

— Büszke vagyok az elért eredményre, hiszen több éve keményen dolgozom a sikerért. Régi álmom valósult meg, mikor végre megnyitottuk a főzdét és minden energiámat erre fordítom. Bízom benne, hogy a díj segítségemre lesz abban, hogy továbbra is magas minőségű pálinkát állítsak elő bérfőzetőim számára – mondta a díjnyertes.