4. JSE hoki csapata, plüssjátékok a jégen…

Teltház előtt játszották a jászberényi fedett műjégpályán az OB III. Nemzeti Amatőr Jégkorong Bajnokság „bronzmeccsének” 2. találkozóját. Kikapott ugyan a berényi hoki csapat, de nagy közönségsikert aratott a mérkőzés. A meccs végén pedig repültek a plüssjátékok, jótékonysági célból…

Az OB III. lebonyolítási rendszere szerint az alapszakasz első négy helyezettje játszhat a dobogós helyezésekért. Így értelemszerűen a 4. helyezett berényi gárda is bent maradt a körben. Az elődöntőt elveszítették, így a bronzcsatában folytathatták a Hargitai Farkasok ellenében. Azé a bronz, amelyik csapat két mérkőzést nyer. Nos, az első összecsapást elveszítették a fővárosban Gedei Gáborék. Április 15-én péntek este pedig következett a 2. meccs, a város fedett jégpályáján, ahol – Bató Andás szerint -, a visszavágás reményében léptek jégre.   

jse-hargita 2.jpg

Fotó – Gémesi Balázs

Nem a hazai publikum szája íze szerint kezdődött a mérkőzés, hiszen egy perc elteltével Hetler Tamás, majd később Imets Ferenc lövése talált utat a hálóba a jászberényi oldalon. A 10. perc tájékán a vendégek közül két játékos – Zsíros Gábor és Baróti Botond – is a büntetőpadot foglalta el. Ezt ki is használták a berényiek: Bató András átadását Németh Kornél kotorta a hálóba, 1-2. Alig volt hátra néhány másodperc, amikor két játékosnál „elszakadt a cérna”. A „kakaskodásnak” aztán végleges kiállítás lett a vége: Baróti Botond a vendégektől, míg a hazai csapatból Tóth Imre zuhanyozhatott 20 perc elteltével. 

A szünet után négy perccel Postás Ciprián ismét kettőre növelte a fővárosiak előnyét. De ezután is sikerült szépíteni a hazai gárdának. Balla Tibor óriási lövést engedett el szinte a félpályáról, amibe Szabó Zoltán „belepiszkált” és máris 2-3 állt az eredményjelzőn. A szépítő gól után természetesen erősödött a szurkolók hangja is, akár egál is lehetet volna, de nem sikerült az egyenlítés, bár adódott nem is egy alkalom. Vincze Andrásviszont megtalálta a rést – az egyébként nagyon jól védő – Baranyi Szabolcs kapujába, 2-4. Sőt Fülöp Tamás háromra (2-5) növelte a fővárosiak előnyét.

jse-hargita 1.jpg

Fotó – Gémesi Balázs

A befejező etap kezdetekor már érezhető volt, hogy ezt az előnyt nem tudják ledolgozni a berényi legények. Nem is tudtak, viszont a vendégek a meccs vége előtt két perccel Hetler Ádám révén még egy gólt szereztek és megnyerték a 2. mérkőzést is.

Jászberényi SE – Hargitai Farkasok 2-6

A vereség ellenére vastaps köszöntötte a berényi alakulatot, hiszen mindent megpróbáltak, de a jobb játékosállománnyal bíró erdélyieket nem tudták legyőzni. A Hargitai Farkasok megérdemelten szerezték meg a győzelmet, és egyben a bronzérmet, míg a Jászberényi SE a 4. helyen végzett, ami szintén dicsérendő teljesítmény.  

Még egy fontos mozzanata volt a mérkőzés végének. Az előzetes felhívásnak eleget téve a lelkes szurkolók plüssjátékokat dobáltak a jégre a meccs lefújását követően. Mint azt Szerdahelyi Gábor elmondta, jótékonysági célra fordítják majd. A hírek szerint a helyi kórház gyermekosztályát keresik fel városunk hokisai.