Turistacsalogató kiadvány

Csütörtök délelőtt a Tourinform irodába invitálta a sajtó helyi képviselőit Molnár Mária irodavezető, hogy a szerkesztő, Dudás Dóra társaságában bemutassa a várost népszerűsítő legfrissebb turisztikai kiadványt.

A „Jászberény a Jászság szíve” elnevezésű publikáció dióhéjban ismerteti városunk történelmét, a ma is élő népi hagyományait, a belváros nevezetes épületeit, köztéri szobrait, környezeti értékeit. Az „Egyetlenek Jászberényben!” rovat olyan kuriózumokra hívja fel a figyelmet, melyek csakis településünkre jellemzőek. A nagytemplom tornyát díszítő Szent Korona, a múzeumban őrzött Lehel kürtje, az egész évben működő befogadó színháza, az állatkerti pingvinséta, a könyvtár csillagdája, a csángó fesztivál vagy a nemzetközi mézvásár egyedülálló látványosságok, illetve turistacsalogató attrakciók.
Nevezetességeink megismerését ösztönzi a Berény(be)járó frappáns elnevezésű nyereményjáték is.

Az elsősorban idelátogató vendégink számára meghirdetett játék során tizenkét kulturális vagy művészeti szempontból érdekes helyszínről lehet a látogatást igazoló pecsétet begyűjteni. A játék március 3-án indult és szeptember 3-án záródik. Az a látogató, aki legalább nyolc igazolással rendelkezik, ajándékot kap, illetve nyereménysorsoláson vehet részt, mely során megnyerheti a fődíjat, a négy napos ausztriai pihenést, vagy az öt kilónyi termelői mézet. Mivel a játék elsősorban turistacsalogató célzattal jött létre, a berényiek a fődíjakért nem indulhatnak, de apró ajándéktárgyakban ők is részesülnek, amellett, hogy kulturális élményekkel gazdagodnak, ha megtekintik a javasolt látnivalókat.

Molnár Mária beszámolója szerint a városunkat népszerűsítő kiadvány nagy sikerrel debütált a budapesti Utazás 2016 kiállításon. Legközelebb az április 15-16-i hétvégén, Szolnokon az Utazás, kert és otthon kiállításon találkozhatnak az érdeklődők a prospektussal, valamint a Tourinform irodában is beszerezhetik. Az irodába egyébként is érdemes betérni, mert sok hasznos információval szolgálnak a kollégák nem csak a városra, de az ország egészére vonatkozólag. Idelátogató vendégeinket is megajándékozhatjuk az irodában kapható kézműves jászsági motívumokkal díszített emlékekkel.