Két berényi röplabdázó is válogatott kerettag!

Remek hír került napvilágra városunk sportbarátjai számára: Pintér Andrea és Bleicher Réka személyében a Jászberényi Röplabda Klub két játékosa is meghívót kapott a magyar válogatott edzőtáborába.

Mint ismert, az idei szezon várhatóan április végén fejeződik be. Ez persze annak fényében érthető, hogy a felnőtt női röplabda válogatott programtervezete szerint már május elején megkezdik a hölgyek a felkészülést az Európa Ligára, illetve az Európa-bajnoki selejtezőre.

S teszik ezt immár két berényi játékossal a fedélzeten: a 21 éves, saját nevelésű center, Pintér Andrea régóta alapembere a mieinknek és sokak szerint teljesítményével és adottságaival egyértelműen rászolgált a lehetőségre. Mint ahogy a szakemberek szintén remek véleménnyel vannak a csapatunkhoz idén januárban szerződött, 20 esztendős feladóról, Bleicher Rékáról is, aki ugyancsak meghívót kapott a nemzeti csapatba – és aki Dragana Brkovic cseréjeként többször igazolta, Andreához hasonlóan szintén remek képességű játékos! Réka számára azért sem lehet majd ismeretlen ez a szituáció, mert tavaly már meghívót kapott az edzőtáborba.

Gratulálunk Pintér Andreának és Bleicher Rékának a meghívóhoz és további sok sikert kívánunk nekik!

Előtte azonban a mieinkre még egy komoly feladat vár: a JRK ugyanis ezen a héten megkezdi a küzdelmet a bajnoki bronzéremért. Az ellenfél az az UTE lesz, amely gárda ellen ebben az idényben eddig négyszer játszottak Deme Gábor játékosai és három vereség mellett egyszer győztek. Ennek az aranyszettet követően született, 4:0-s diadalnak köszönhető, hogy bejutottak a jászberényiek a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, s lettek végül harmadikok! Ennek megfelelően parázs küzdelemre van kilátás a két alakulat között!