Képek papírszalvétából

A Jászapáti Városi Önkormányzat április 8-án szeretettel várta az érdeklődőket Haász Magdolna és Vas Józsefné textilfestők kiállításának megnyitójára a Vágó Pál Helytörténeti Gyűjteménybe.

Kökény Gábor, a Jászapáti Városi Könyvtár és művelődési központ igazgatója pár kedves mondattal és Tóth Endre: Asszonyok, gyönge nők című versével köszöntötte a kiállítás vendégeit. A köszöntő után Nagy Daniella művészi trombita játékát hallgathatták a látogatók.

A kiállítást Uti Lajosné Erzsike, a Szászhalombattai Barátság Kulturális Központ Gombolyag Klubjának vezetője nyitotta meg. Röviden ismertette a két kiállító munkásságát, és elmondta, hogy ez a két hölgy egyben a két legkedvesebb barátja is.
Vas Józsefné a Fejér megyei Ercsiben él. Gyermekkora óta szívesen kézimunkázik. 2007 óta tagja a Gombolyag Klubnak. A klub keretein belül több kézimunka-technikát is kipróbált és elsajátított. A textilkép készítés technikájával egyik klubtársa ismertette meg, és számára ez „szerelem volt első látásra”. Az alkotásban való megnyilvánulás szabaddá teszi a lelkét és igyekszik az élet szépségeit mindenben meglátni.
Haász Magdolna 2003-ban segédkezett a Gombolyag Klub megalapításban, melynek kezdetektől fogva a tagja. Már gyermekkorában is kézimunkázott, horgolt, kötött, varrt, de a textilkép készítés technikájával először nyugdíjasként találkozott, amikor unokájának megajándékozására készült. Az interneten talált rá egy olyan képre, amely egy fát ábrázolt és a leveleit kis szívek helyettesítették. Rögtön megtetszett neki és el is készítette. Az elkészült képet megmutatta klubtársainak, akik közül Vas Ildikó számára kedvenc technika lett.

A klubbon belül a két hölgy készít intenzíven textilképeket, melyek most Jászapátin kerültek kiállításra. Képeikben hangulatuk, lelkük, szívük benne van. Témájuk szerteágazó. Megjelennek magyar mondákból jól ismert elemek. Megörökítik a szerelmet, a szeretetet, a természetet, építészeti remekműveket.

Ifj. Pócs János a városi önkormányzat nevében virágcsokorral köszöntötte a kiállítókat és a klub vezetőjét. A megnyitó befejezéséül Kökény Gáborné, a kiállítók és kedves barátnőjük Ábelné Molnár Mária itallal és finom süteményekkel vendégelte meg a látogatókat. A kiállítást május 13-ig lehet megtekinteni a Vágó Pál Helytörténeti Gyűjteményben.