Palásti Kristóf megvédte diákolimpiai bajnoki címét

Palásti Kristófról városunk tehetséges karatékájáról ritkábban hallunk, pedig itt él városunkban csak mióta klubot cserélt, – és Jászberény helyett Szolnokra jár edzésre – lassabban érkeznek a hírek felőle. Így ideje pótolni az elmaradást.  

Palásti Kristóf a tavaly őszi eredményeinek köszönhetően február 25-én részt vehetett a Kyokushin Karate Diákolimpia területi döntőjében, amit Debrecenben rendeztek, ahol 28 klub 390 versenyzője mérettette meg magát. Kristóf nagyon jól versenyzett és aranyéremmel tért haza.

Palásti Kristóf.jpg

(Forrás: Sz. Éva albuma)

Természetesen ez kvalifikációt is jelentette számára az országos döntőre, amit  Veszprémben rendeztek április 2-án. A döntőben az országból közel 70 sportegyesület küldte el versenyzőit, így több mint 600 nevezést regisztráltak a rendezők. Szolnoki klubja – a Full-Contact Team – igen szépen szerepelt, hiszen 4 arany, 2 ezüst és 5 bronzéremmel lettek gazdagabbak. Kristófnak 3 küzdelme volt, az elsőt KO-val, a másik kettőt wasarival nyerte, így az Ifi -75 kg-ban aranyéremmel tért haza, azaz saját kor-, és súlycsoportjában ismét Diákolimpiai Bajnok lett.

Természetesen továbbra is sűrű Kristóf versenynaptára, így gőzerővel készül versenyeire. Április 16. Nemzetközi utánpótlás és egyben Országos Bajnokság Orosháza. Május 7. Nyílt Utánpótlás Bajnokság. Június 25. Össz Kyokushin Karate Világbajnokság, amelyet a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség rendez.