Az értékeinket kell felmutatni és erősíteni

Szűcs Gábor éppen húsz éve a Jászság Népi együttes művészeti igazgatója és vezetője. Erre az interjúfelvétel során „döbbentünk rá”. Önmagában már ez első rangú alkalom lenne egy kiemelt interjúra, most azonban mégis másról szól ez az írás. A polgármester felkérésére a város kulturális tanácsadója lett. Elképzeléseiről, terveiről kérdeztük a jeles néptáncpedagógus-koreográfust.

Ha nem is dátumszerűen, de sokan tudják önről, hogy a Jászság Népi Együttesben korán megismerkedett a tánccal, ahonnan felnőtt együttesbe került, tánckarvezető, majd művészeti igazgató lett. Az Árendás Gyermek Táncegyüttes és a Jártató Ifjúsági alapítója, első vezetője, és a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola létrejötténél is bábáskodott, ahol jelenleg közel ötszáz gyermek szakmai munkáját irányítja kollégáival együtt. Talán ennyiből is kiderül, hogy két nagyon erős vonzás biztosan van az életében a tánc és Jászberény. Ez a hosszú kérdés, de rövid életút-felvázolás megállja a helyét?
Valóban korán, tíz éves koromban kerültem a Jászság Népi Együttes utánpótlás csoportjába 1977-ben. Ami a felsorolásból kimaradt, akkoriban a futball is nagy szerepet játszott az életemben. Mondhatni a pályán is táncoslábú csatár voltam. Nem magas, de fürge játékos. Értem el sikereket a bőrlabdával is, de úgy három-négy év táncolás után a bátyám – aki táncos létével példaképem, volt – megkérdezte, melyiket választom a kettő közül, mert igazán jó csak az egyikben lehetek. Megfogadtam a tanácsát és nem volt kérdés, hogy a tánc mellett döntök. Már akkoriban is a felnőttek táncát lestem, mígnem 82-ben befogadtak maguk közé, és mint ismeretes, azóta is tagja vagyok a csapatnak.

Tulajdonképpen Pallas Athéné módjára termett a táncparkettre? Ma már legalábbis úgy tűnik, hogy teljes fegyverzetben érkezett.
Más az ember vágya és a belső érzései, de ez természetesen hosszabb folyamat volt. A Lehel gimnáziumban leérettségizve a gyermek tánccsoport oktatója lehettem, aztán következett a Magyar Táncművészeti Főiskola, ahol koreográfus szakon végeztem 2003-ban. Közben 2001-ben az együttes tánckarvezetője, majd 2006-ban művészeti vezetője lettem. És persze sok tánc, sok próba, sok fesztivál volt mögöttem, mire „megértem” a nagyobb feladatok ellátására.

Azért kértük, hogy idézze fel életútját, mert a legelső kérdés, ami felvetődik – de mégsem akartunk vele ajtóstul a házba rontani –, hogy s mint vállalta el a kulturális tanácsnoki szerepkört?
Engem valóban elsősorban táncosként, koreográfusként, művészeti vezetőként ismernek a Jászságban és az országban is. Azonban más típusú tanulmányokat is folytattam az előzőekben említetteken kívül. A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karán másoddiplomáztam művelődésszervező szakon.

Félreértettük egymást, pontatlan volt a kérdés. Nem arra gondoltunk, hogy miként kerül a (tánc)csizma az asztalra, hiszen afelől senkinek kétsége nem lehet, hogy a kevesek egyike, aki erre a feladatra hivatott. Inkább arra gondoltunk, hogyan tudja ezt beilleszteni az életébe, honnan lesz ideje, energiája rá?
Kétségtelen, hogy eddig sem unatkoztam. Annyi feladatom volt, hogy időnként szerettem volna nyolcadik napot beiktatni egy-egy hétbe. Ez persze nem lehetséges. Ahogy az sem, hogy a táncot, a szívügyemet bármi mögé visszaszorítsam. Hat-nyolc évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy egy ilyen felkérésen egyáltalán elgondolkodjam, azonban folyamatosan változik az életünk, változik az ember. Csapatban dolgozom és gondolkodom. A művészeti iskolában a feleségem és kiváló oktatók, a Jászság Népi Együttesben tehetséges fiatalok, szakemberek dolgoznak mellettem, akik adott esetben le tudják venni a vállamról a minden pillanatban aktív állandó részvételt. Nekem a művészeti munka iránymutatása, koreográfia készítés, menedzselés az elsőrendű feladatom. Így átszervezésekkel, átütemezésekkel ugyan, de megoldhatónak gondolom ezt az új feladatot. Természetesen, ha nem működik, azonnal tudni fogom, hogy mi a teendőm, és senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy nem a táncot adom fel.

Az olvasó meglehet, már türelmetlen, de még egy részletkérdést engedjen meg! Hogyan történt a felkérése és miként fogadta?
Szabó Tamás polgármesterrel beszélgetve került szóba, hogy gondolkodik a kabinetben kulturális referensi pozíció létrehozásáról és személyemet is összekapcsolta ezzel. Aztán erre többször visszatértünk, beszéltem néhány bizalmas barátommal, hogyha felkérnek, elvállaljam-e? Később körvonalazódott a közös elképzelés, hogy politikát ne vigyünk a kultúrába, ezért kértem időt a végső döntés előtt is, a képviselő-testület egészével egyeztetés okán. Úgy gondoltam, és ma is úgy gondolom, akkor tudok dolgozni, ha mindenki elfogadja a személyemet. A táncban is akkor tudtam legjobban teljesíteni, akár falakat is dönteni, ha éreztem a bizalmat. Hozzáteszem, ez még csak a kezdet, mert a támogatásnak egy nagyon fontos részét működés közben, lehetőleg még az elején kell megszereznem. Nevezetesen azokét a civilekét, akik a város kultúrájában, a város kultúrájáért dolgoznak.

Mi lehet az ön feladata ebben a közegben, ahol valószínűleg mindenkit ismer?
Jászberényben a város lélekszámához viszonyítva különösen élénk kulturális élet zajlik. Ennek legfőbb szereplőit bizonyosan ismerem, sokakkal dolgoztunk is együtt. Vannak direkt és indirekt átjárások a művészetek között. Én például, ha látok egy festményt, azt el tudom képzelni a táncban, de azért természetes, hogy a város kultúrájában mindenki abba fekteti legtöbb energiáját, ahol dolgozik, és persze azt ismeri a legjobban. Eddig én sem gondolkodtam rendszerben és talán ez lehet a legfontosabb feladatom, hogy kapocs legyek a kultúrában, művészetben dolgozó együttesek, egyének, civil szervezetek és a város vezetése között. Jelezni szeretném a polgármesternek, hogy hol vannak adott esetben problémák, hol kell segíteni értékek létrehozását, megőrzését. Vázolni kívánom, hogy mi miért fontos a város számára. Ehhez persze a következő egy-két hónapban feszített tempóban fel kell térképeznem a berényi kultúrában élőket. Nem levelezéssel, nem mosolyoffenzívával, hanem személyesen és valóságosan szeretném megtapasztalni ki hol és hogyan dolgozik, mi segíthet a működésében. És itt nem csak anyagiakra gondolok, hiszen például a város nonprofit kulturális cége olyan technikai eszközökkel, és már egyéb lehetőségekkel rendelkezik, melyek hathatósan támogathatják a különböző kulturális műhelyeket, feltéve, ha tudnak róluk.

Hogyan kíván hozzálátni a munkához?
Több dolgot párhuzamosan kell elkezdeni. Miközben a kulturális élet szereplőivel mélyebben megismerkedem, feltérképezem, hogy mi jellemzi a működésüket, tagdíjakból, pályázatokból, önkormányzati támogatásokból, hogy s mint boldogulnak, azt is látnom kell, hogy az önkormányzat mennyit szán a kultúrára. Ugyanakkor nagyon nem szeretnék egyetlen mohikánként küzdeni az igények és lehetőségek összefésülésében. Csapatot szeretnék kialakítani a kulturális élet kulcspontjain működő kollégáimból s velük a jövőben folyamatosan egyeztetni.

Félig-meddig azért máris a pénznél vagyunk. Hogyan lehet a forrásokat gyarapítani? Van erre jó ötlete?
Ez összetett kérdés. Egyrészt természetesen teszek javaslatokat a döntéshozóknak, hogy mit mennyire lenne célszerű támogatni. Másrészt abban a tekintetben is szeretném megismerni a kultúra szereplőit, hogy ők maguk mennyire próbálnak forrásokhoz jutni, tudnak-e például a  pályázati lehetőségekről. Most is kidolgozás alatt áll a város részéről egy olyan pályázat amely többek közt a helyi közösségi és kulturális terek és szolgáltatások fejlesztését segítheti elő a következő időszakban, amely egy többszereplős történet. Nem utolsó sorban, van egy – remélem nem naiv – tervem a városban működő vállalkozások új típusú szponzori szerepvállalásáról. Úgy gondolom, hogy nem csak a város, de a vállalkozók elemi érdeke is lehet, hogy nagyobb vállszélességgel kapcsolódjanak be a mecenatúrába. Összetett feladat, de szeretném elérni általuk, hogy jöjjön létre egy kulturális pénzalap évi bizonyos összeggel, s legyen egy általuk  létrehozott grémium, amely eldönti, kinek mire van igazán szüksége abban az esztendőben. Évfordulók, fesztiválon, külföldön való részvétel, eszközfejlesztés, lehetne még sorolni, de ami éppen a legaktuálisabb és értékesebb. Ehhez persze a vállalkozóknak is meg kell látniuk a szponzorálás, a kultúra közösségépítő hatását, ami a város szellemi életét előbbre viszi.

Lehet, hogy ezentúl a táncosok is könnyebben tudnak utazni külföldi fesztiválokra?
Remélem, hogy igen, de nem azért ami a kérdésben rejtetten megbújik. Személyem miatt a tánc nem kerül jobban előtérbe, és főképp nem nyom el más műhelyeket. Ez részben intelligencia kérdése, és úgy gondolom, hogy tudom kezelni ezt a helyzetet. Eddig is kellett menni, ha úgy tetszik kilincselni eszközfejlesztésért, mikor miért. Ezután is benyújtjuk az igényeinket, mint eddig, és a döntéshozók ezután is megvizsgálják döntés előtt a mi kérésünket is. Ennél is nagyobb biztonságot jelent az elfogulatlanságomra a tánc jászberényi helyzete. Úgy gondolom, hogy ez a művészeti ág kivívott magának egy olyan prioritást, hogy nem igényel semmilyen plusz előnyt, mert a néptánc és az együttes értékei köztudottak, ismerősek a képviselők előtt.

Ez nyilván megnyugtató a többi műhely vezetői számára, de mégis mi lehet a mérce?
A helyzet feltérképezése, a műhelyek alapos ismerete ezért is elengedhetetlen. Nagyon sokat segíthet és átlátható viszonyokat teremthet az új kulturális koncepció megalkotása és elfogadása. Emlékezetes, hogy jó öt éve Várszegi Tibor vezetésével munkálkodott egy csapat. Ezt a vonalat folytatva, a közben eltelt időszak változásait, eredményeit, új kihívásait figyelembe véve Somogyi Béla koordinálásával készül az új koncepció, ami április vége körül közismerté válhat.

Nem kívánunk a koncepció elé tolakodni, de önnek, mint évtizedek óta a városi kultúra egyik kormányosának milyen a látlelete, egyszerre alul és felülnézetből? Dicséretet már mondott, említsen megoldandó feladatot!
Biztos lesz sok majd, de most csak nézzük azt, hogy városunkban is a fiatalság körében – tisztelet a kivételnek – enyhén szólva is  a kevésbé értékes zene részesül előnyben, s közben nem ismerve sajátjukat.  Kodály országa vagyunk, így különösen nehéz és kényes téma ez, hogy pl. a japán gyerekek iskolai órák keretein belül magyar népdalt tanulnak Kodály-módszerrel, amit talán nálunk is minden iskolában jobban előtérbe kellene helyezni.  Ebbe a folyamatba persze, különösen manapság, erőszakkal nem lehet belenyúlni. Nagy nemzeti értékeink vannak, amelyek megismertetésére, elsajátítására, modern, felgyorsult világunkban a korábbiaknál is nagyobb energiát kell fordítanunk. Nem látom okát, hogy legjobb hagyományaink és értékeink sérüljenek, s ne férjenek meg együtt az okos telefonnal és világunk más népszerű termékeivel. Az oktatási-nevelési intézményeknek különösen nagy a felelőssége. Már az óvodától kezdve jobban meg kell, hogy jelenjen a kultúra, ami által többek lesznek a gyerekek. Így egymásra építkezve érhetjük el, hogy fiataljaink a középiskolás korra már a hagyományos kulturális értékrendet belső igényük alapján ismerjék és elfogadják. Ennek vezérmotívuma itt nálunk jelesül lehet a teljesség igény nélkül a jász öntudat, a redemptio, a néptánc , képzőművészetek, énekkarok.

Itt is bizonyára bőven lesz tennivalója önnek is. Fejezzük be az interjút egy optimista kicsengésű példával. Mit gondol, mire lehet jó a jászok kultúrája?
Én egyébként is optimista, bizakodó ember vagyok, a kultúrával kapcsolatban meg különösen. A pozitív, előremutató dolgokat, az értékeinket kell felmutatni és erősíteni. Még a hátrányos helyzetből is meg lehet találni a kiutat a kultúra segítségével. Abban bizonyára nincs vitánk, hogy szerencsés lenne fejleszteni Jászberény és a Jászság turizmusát, ehhez azonban pillanatnyilag bizonyos infrastruktúrális feltélek sem állnak rendelkezésre. Gondoljunk kávézókra, éttermekre, hotelekre. Ezért kell a turisztika egyik alapkövévé a kulturális tevékenységeket tenni. A Lehel Film-Színház, a Főnix Műhelyház, a Jászság Népi Együttes, az állatkert, a múzeumok, kiállítótermek vagy a Szikra Galéria olyan attrakciók, amelyekről egységesen kell gondolkodnunk, és amelyekre alapozni lehet. Minél több impulzus éri színházban, táncban, kiállító teremben az itt élőket és az idelátogatókat, annál több jó értelemben vett érzékeny lelkületű ember lesz.  Nemcsak az egyéni életük boldogabb a művészetkedvelőknek, de problémamegoldásban, közösségre figyelésben is élen járnak. Nagyon jó három-négynapos turisztikai csomagokat tudnánk összeállítani például diákoknak, nyugdíjasoknak. Ezek a kínálatok, kiajánlások vállalkozók jól felfogott érdekével találkozva ezen az ügyön is lendíthetnek. Elképzelés, tehetség, ötletek és akarat kellenek minden területen az előrelépéshez.