Két kézilabdacsapat is megyei bajnok lett.

A JÁI Bercsényi Miklós Ált. Isk. Tagintézményének kézilabda csapatai ebben a tanévben is folytatták sikeres szereplésüket a diákolimpián. A III. és IV. korcsoportos csapatuk – a jászsági és megyei elődöntőkön – minden mérkőzését megnyerve jutottak a megyei döntőbe.

 

A kézilabda csaptat sikeres szerepléséről, Oláhné Harsányi Mária testnevelő tanárnő, a lányok felkészítője az alábbiakban számolt be:  

A III. korcsoport leány megyei döntőt március 17-én, Törökszentmiklóson rendezték. Az első mérkőzésünkön a túrkevei Petőfi Sándor Ált. Isk. csapatával játszottunk, ahol 7:5-ös félidő után 19:10-re nyertünk, így készülhettünk a döntőre. A döntőben a helyi csapattal, azaz a törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Ált. Isk. csapatával mértük össze tudásunkat és nagy küzdelemben, nagy taktikai csatában 8:8-as félidő után 14:13-ra nyertünk.

Végeredmény:

1. JÁI Bercsényi Miklós Ált. Isk. Tagintézménye

2. Hunyadi Mátyás Ált. Isk. Törökszentmiklós

3. Petőfi Sándor Ált. Isk. Túrkeve

4. Széchenyi István Ált. Isk. Jászárokszállás

 

megyei bajnok IV.kcs-jo.jpg

A IV. korcsoport megyei bajnoka

A IV. korcsoport leány megyei döntőt Jászberényben rendeztük 4 csapat részvételével. Az első mérkőzésünkön most is a túrkevei Petőfi Sándor Ált. Isk. csapatával kerültünk össze, és az esélyesebbhez méltóan 8:2-es félidő után 17:7-es győzelemmel jutottunk a döntőbe. A megyei döntőt két jászberényi csapat vívta, hiszen a másik ágon, az LVG együttese jutott a döntőbe. A 10:7-es félidő után 21:12-es győzelmet arattunk.

Végeredmény:

1. JÁI Bercsényi Miklós Ált. Isk. Tagintézménye Jászberény                           

2. Lehel Vezér Gimnázium Jászberény                          

3. Petőfi Sándor Ált. isk. Túrkeve                            

4. Dózsa Ált. isk. Kunhegyes

Ezzel a két bajnoki címmel mi a bercsényisek képviseljük megyénket és természetesen városunkat az országos elődöntőkön, amelyet várhatóan május végén rendeznek.

Bajnokcsapat tagjai:Tóth Gréta, Tóth Panna, Csillik Martina, Balogh Laura, Varga Eszter, Sas Ditta, Fehér Dóra, Pető Kata, Perlaki Ildikó, Hasilló Laura, Kiss Kata, Kuli Szilvia, Balajti Eszter, Német Eszter, Kerékgyártó Réka, Csáki Lilla, Darázs Réka, Horti Dóra, Sós Dorina, Kókai Maja, Tóth Fédra, Varga Fanni