A színjátszás a régi nagy szerelmem

Városi ünnepségek pódiumán, a Jász Múzeum rendezvényein, kulturális események szellemi stáblistáján, helyi nyomtatott és online újságok impresszumában, dalszöveg, vers- és prózaíróként, illetve az üzleti élet színpadán egyaránt felfedezhetjük Kormos Lászlót, Jászberény sokszínű egyéniségét. Vele beszélgettünk amúgy komolyan-könnyedén művészetről és műkedvelésről, üzletről, múltról és jelenről, jövőbeni tervekről.

Igazán változatos az a lista, amivel jellemezhetjük a tevékenységi körét. Mégis mit nevezne meg elsőként, ha választani kellene? Mi az az elfoglaltság, ami a szíve közepén helyezkedik el?
Hivatalosan egy cég résztulajdonosaként a vállalkozók kenyerét eszem, a másik énemet tekintve meg tollforgató embernek vallom magam. Írásban valahogy mindig is jobban ment a kommunikáció, sokkal hatásosabban tudom kifejezni magam. Ennek talán egy picit ellentmond, hogy már általános iskolától kezdve az efféle próbálkozásaimból született versek, dalszövegek, jelenetek néha közönség elé kerültek és ezekben elkövetőként én magam is részt vettem. Amolyan szégyenlős exhibicionista vagyok…

Ezek szerint az írás mellett a színjátszás is korán szárba szökkent a művészeti irányultságának képzeletbeli ágain, melynek kibontakozását a városlakók különböző rendezvényeken tapasztalhatják. Ez a mostani szakállas ábrázat is valamilyen színpadi jelenethez kapcsolható?
Ennek a szakállnak vagy – valljuk be férfiasan – szakáll kezdeménynek az ötlete nemrég merült fel bennem, mikor kiderült, hogy a március 15-i városi műsorban Kossuth Lajosként interpretálom a nagy hazafi néhány lelkesítő idézetét.  Persze mára nyilvánvaló, hogy szakáll terjedelmében (sem) érhetek Kossuth nyomába, azt hiszem jelenleg inkább egy csavargó ábrázata néz vissza rám a tükörből. De a borotva készen áll…

Nagy sikere volt az elmúlt években az Ön által vezetett színjátszó kör és a Hagyományőrző Egylet közös produkcióinak. Számíthatunk valami hasonlóan nagyszabású színműre a közeljövőben?
Jászberényben a nyári szezon kezdetének egy biztos pontja a Jászsági Hagyományőrző Egylet Múzeumok Éjszakájára időzített aktuális bemutatója. Az utóbbi években a Berényi Színjátékos Társaság is beszállt ebbe, annál is inkább mert  többen mind a két helyen tagok vagyunk. Így születtek meg az Imádok élni, illetve a Zacc című zenés darabok. Tavaly pedig az egykori Morgó kocsma életéből adott elő egy jelenetsort az Egylet, mi színjátékosok ebben is közreműködtünk.  A hagyományőrzőkkel tartott előadások mellett önálló életet is élünk, sőt most csak igazán…Tavasszal ugyanis hivatalosan is létrejön a Berényi Színjátékos Társaság. Tervek szerint évente két bemutatót tartunk egy nagyszínpadi és egy kevés szereplős könnyebben mobilizálható darabot.  Kezdetnek idén  az Imádok élni és a Zacc alkotta sorba beillő darabot tervezünk, melyben a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának SZOT üdülős világáról próbálunk egy zenés, humoros korrajzot színre vinni. A másik régóta dédelgetett álmom pedig Münchhausen kalandjainak színrevitele…  De persze a sors még közbeszólhat.

A darabok megtekintése közben a nézőnek az az érzete támad, hogy kiválóan összeszokott csapat, nagyon jó baráti társaság játszik a deszkákon. Hogyan alakult meg a társulat, egyáltalán kinek a fejében született meg a színi társulat létrehozásának gondolata?
2012-re tudatosult bennünk Pócz Pista barátommal, hogy – miközben a Jászságban nagy múltú színjátszó körök léteznek –, Déryné szülővárosában régóta nincs olyan közösség, amely saját vagy ismert színdarabokat visz színre rendszeresen…  Kezdetben városi rendezvények keretein belül kezdtünk el működni, később a Hagyományőrző Egylethez társulva, közös produkciókat állítottunk színpadra. A színjátékosaink táborába kezdetekben főleg Pócz tanár úr fiataljait gyűjtöttük magunk köré, mára a központi magot a hagyományőrzőktől  és a baráti körből verbuvált ,nagyjából 15 ember alkotja. Természetesen szeretettel várunk mindenkit, akinek van kedve egy színjátszó társaság munkájában így vagy úgy részt venni, különös tekintettel a húszas-harmincas korosztályra.  Ugyanakkor amellett, hogy előadásokat hozunk létre, ez már a kezdetektől baráti közösség. Olyan emberek, akik szeretik ezt csinálni és némi áldozatot is képesek ezért hozni, ugyanakkor emberileg jóban vannak egymással – és ez azt hiszem egy amatőr vagy – a szó jó értelmében –  műkedvelő csoport esetében így van jól…

Előreláthatólag mit tartogat a jövő a társulat számára?
Remélhetően nem sokára pecsét kerül arra a dokumentumra, amely a színjátszó kör hivatalos egyesületté formálódását deklarálja. Személy szerint én azt szeretném, ha a csapat továbbra is nyitott lenne, legalábbis olyan szinten, hogy örömmel von be a munkájába egy-egy produkció erejéig a városban ismert, vagy akár kevésbé ismert embereket, ha például a karakterük odapasszol. Épp ilyen szívesen játszom el a gondolattal, hogy együttműködünk a város más kulturális szervezeteivel, kórusokkal, táncosokkal, képzőművészekkel. Nagyon jó a kapcsolatunk a Tóth József vezette Jászkerület Nonprofit Kft-vel, úgy érzem, mindig számíthatunk a segítségükre, mint ahogy sokat köszönhetünk dr. Bathó Editnek, a Jász Múzeumnak, és a Hagyományőrző Egyletnek is, amelyet persze semmi pénzért nem hagynánk el… Kis helyen sok jó ember fér el ott… Ezeken az alapokon vágunk bele és remélem, nem okozunk csalódást, és meg tudunk valósítani jó pár dolgot azokból, ami az agyamban motoszkál… De az idő, mint tudjuk nagyúr.

Ha már az időbeosztásnál tartunk, hogyan egyeztethető össze ez a sokféle tevékenység a cég ügyeivel, és egyáltalán egy ilyen művészember, hogy kerül kapcsolatba az üzleti világ rideg valóságával?
Tisztázzuk: a művészember az mondjuk a Szűcs Gabi, akivel kapcsolatban a mostani március 15-ei műsor próbái során ismét rácsodálkoztam arra a profizmusra és arra az alázatra, mellyel a produkcióhoz ő és a táncosai hozzá álltak. Na, ők ott lebeghetnek példaképként egy most alakuló társaság előtt…   Én, műkedvelőként, szeretek a kultúra világában lebzselni, és vannak szerencsés pillanatok, amikor jó dolgok jönnek össze, amelyek tetszenek az embereknek. Azonban a hétköznapjaimat egy barátommal együtt jegyzett vállalkozásom tölti ki, bár kétségtelen, hogy mivel nyomtatással, reklámgrafikával és egyedi kreatív tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozunk, így a nagyobb országos és helyi cégeknek és intézményeknek végzett munkáink mellett azért a helyi kulturális élet promotálásában is jelen vagyunk, így egy kicsit máris kapcsolódik a munka a hobbihoz.   Végül is mindkettő kreativitáson alapul…  És mindkét esetben megvan az esély arra, hogy változatos, egyedi dolgok szülessenek…

Sokáig ugyanazt nem szeretem csinálni, mindig kell valami új kihívás, de a sors általában úgy is intézi, hogy ne ragadjak le egy dolognál. A 90-es évek második felében Telek Zsolttal, Krupa Sándorral, Várszegi Tiborral két éven át csináltuk a SZEM TV című műsort a helyi tévében. Szerintem máig vannak, akik emlékeznek rá, szerettük csinálni, akkor még nem voltak kereskedelmi tv-k, érdekes dolgok születtek igencsak amatőr körülmények között… Aztán, hogy népművelő énemet is kihasználjam Gedei Gabival és Csillik Attilával négy éven át csináltunk több hetes nyári programot a gimi udvarban, Udvarfesztivál néven. Azok is szép idők voltak. Ugyancsak velük hívtuk életre a Kis-Város-Kép című magazint, ami megint csak újszerű dolog volt itt a városban. Aztán jött a  város első igazi hírportálja, a Jászberény Online  – amit a céges elfoglaltságok miatt már nem igazán tudok üzemeltetni, még jó hogy Szalai Gyuri barátom remek képriportjaival életben tartja. Köszönet érte!  Mostanában meg itt van a színjátszás, a régi nagy szerelmem, most erre kell időt szakítani, már ha a munka engedi…

Talán az időbeosztását érzékelve felesleges is kérdeznem, hogy futja-e még versírásra, a hobbiként sokáig művelt zenélésre a nap huszonnégy órájából?
Mostanában inkább a már említett két darabot kéne megírnom, ez most a nagy kihívás. És persze, miként a versíráshoz, ehhez is kell a múzsa csókja… ő pedig sajnos  nem mindig talál rám. Na jó, néha egy kicsit lusta is vagyok, hogy ne csak a szép dolgokról beszéljek… Miközben időzavarban szenvedek, csak azért nem esem kétségbe, mert pozitív beállítottságú emberként valahol mindig azt hiszem, hogy sok mindenre van még időm, de ugye az ember ilyen irányú elképzeléseit a sors bármikor keresztülhúzhatja.

Három fia van. Örökölték a művészeti vénát? Valamelyikük esetleg édesapjuk nyomdokaiba lép?
Három szuper fiam van. Közülük van, amelyik pont most bontogatja a szárnyait, és úgy néz ki, belekóstol az alkotással és a közzététellel járó kínokba és örömökbe, aminek én örülök, bár nem biztos, hogy az én példám neki a legjobb utibatyu. Mert akár normális ember is lehetne belőle nagykorára… De a tréfát félretéve, az ember nyilván azt szeretné, hogy elég széles utat tudjon mutatni, sok lehetőséggel, nem baj, ha az nem párhuzamos a sajátjával. A srácok meg menjenek, ki egyenesen, ki némi vargabetűvel. Én meg, ha lehet, vigyázok, hogy minél kevesebb kátyúba lépjenek bele.

Tudom, hogy igyekszik elkerülni a témát, de ne menjünk el szó nélkül a tavalyi Város Napján átvett Sipos Orbán kulturális és művészeti díj mellett.
Természetesen nagyon megtisztelő, és örültem neki, dagadt az a szép kölcsönfelöltő rajtam, de a mai napig nem tudom, hogy miért rám esett a választás. Nagyon élvezem, amit csinálok, boldog vagyok, ha másoknak tetszik, és jól érzem magam olyanokkal, akik hasonló dolgokban gondolkodnak, de legalább száz embert tudnék mondani, aki véleményem szerint éppúgy ott állhatott volna helyettem a színpadon.