Kirobbanó hangulatban

Február utolsó szombatján a mozi előtti téren elfogyasztott szíverősítő és az ehhez szorosan tartozó baráti társaság, rendkívül jó hangulatba hozta az izgatott Honeybeast rajongók táborát, akik alig várták, hogy végre bebocsátást nyerjenek a klubkoncertre.

Az alkohol mámorában vigadozó közönség meglepetésére nem Tarján Zsófi állt elsőként a mikrofon elé, hanem a jászberényiek számára addig ismeretlen, budapesti előzenekar tagjai. Ellenben nagyon jó zenét játszottak, ami kellőképpen felpörgette a közönséget a Honeybeast koncertre.
Az akkor már forrón izzó emeleti galérián ovációval fogadták a várva várt bandát, akik A legnagyobb hős című daluk debütálásával robbantak be a köztudatba és sikerük azóta is töretlen. Zsófi, a profi jazz-énekesnőfolyamatos kontroll alatt tartotta a bulizókat és amint lustaságot tapasztalt, máris tapsra és tombolásra buzdította a népet.

Az aranylemezes együttes szókimondó, tabukat döntögető dalszövegei őszintén vallanak a szerelemről vagy szingli-létről.A tomboló jászberényi közönség is teli torokból hirdette a fülbemászó és könnyen megjegyezhető dalokat, hogy a szomszéd társasházban is jól hallhassák.