Meghajlottunk, de meg nem törtünk

A mostoha, telet idéző időjárás némiképp átírta a március 15-i városi ünnepség délelőtti programokra vonatkozó forgatókönyvét. Az ünnepi szentmiséről kivonuló tömeget havas eső kísérte a 48’-as emlékműig, ahol koszorúzással róttuk le tiszteletünket a forradalom és szabadságharc hősei előtt.

 

A hála virágaival emlékeztek a város vezetői, pártok, civil szervezetek, intézmények képviselői azokra a mártírokra, akik vérüket áldozták a szabadságért, egy független, erős, szabad hazáért. A 1848-as emlékmű koszorúzását követően a Petőfi szoborhoz vonultak az ünneplők, hogy a forradalom költőjének szobra előtt is elhelyezzék koszorúikat.

A téren felállított színpadon ezúttal csak az eső játszott, a közönséget az Ifjúsági Házba invitálta Szöllősi Gabriella műsorvezető. A tizenegy órakor kezdődő programra a koszorúzás helyszínétől ingyenes busz szállította az időjárástól meg nem rettenő városlakókat. Jól tette, aki buszra szállt, mert az Ifjúsági Házban gyorsan megteltek a széksorok érdeklődőkkel. Sokakat vonzott a plakátok alapján ígéretesnek tűnő műsor, melyben ezúttal öt csoport színvonalasan összeforrasztott produkcióját tekinthettük meg.

Mondhatnánk azt is, hogy rendhagyó színpadi bemutatót láthattunk, de a csángó fesztivál városában nem szokatlan, hogy határainkon túlról érkező honfitársainkkal közösen hoznak létre városunk lakói valami felejthetetlent. Így történt ez a forradalom ünnepének délelőttjén is. A gyimesfelsőloki testvértelepülésünkről érkező Antal Tibor és zenekara, a szintén Gyimesből érkező Árpád-házi szent Erzsébet Római katolikus Líceum diákjai, a Lehel Vezér Gimnázium növendékei, a Jászság Népi Együttes táncosai és a Berényi Színjátékos Társaság tagjai Szűcs Gábor koreográfiája és Kormos László szövegkönyve alapján közösen elevenítették fel a forradalom és szabadságharc dicső napjait.

Színpadi művük során a nemzeti érzelmek gazdagsága bontakozott ki a nézők szeme előtt dalban, táncban, versben és prózában. Kossuth megidézett magasztos, ugyanakkor a nemzetet atyaian óvó szavai, a verbunkos nóták lelkesítő dallamai, a tánc nyelvén kifejezett önfeláldozás, öröm és bánat, az átéléssel előadott próza nemzetiszín bokrétát kötött az ünneplők lelkére.