Újítások, fejlesztések a könyvtárban

Kovács Péter a Városi Könyvtár új vezetője. A Hajdúság szülöttje, aki párja révén került Jászberénybe. Nagy Nikolett helyettesítőjeként folytatja pályafutását.

Kovács Péter tapasztalt szakember, aki korábban könyvtárvezetőként dolgozott nyolc évig Hajdúszováton. Később egy pályázatíró cégnél helyezkedett el. Egy kislány boldog édesapja, családjuk bővülését májusra várják. 2015 november közepétől vette át a Jászberényi Városi Könyvtár vezetését.

Elmondása szerint Nagy Nikolett irányítása alatt nagyon jó közösségi élet alakult ki a könyvtárban, amit szeretne folytatni. A könyvtár tavaly kezdte a Minőségbiztosítási projektet, amit jövőre kell befejezniük így idén sok feladat hárul a könyvtárvezetőre és munkatársaira.

Több újítást is szeretne bevezetni például a gyermekrészleg falait közösségi munkával, színes történetekkel kifesteni, valamint a tinédzsereknek is teret kialakítani, babzsák fotelekkel, függő székekkel. Leginkább a 14-26 éves korosztály érdeklődését igyekszik felkelteni az olvasás és a könyvek szeretete iránt.

Idén a leltárok miatt némileg csökken a programok száma. Az érdeklődőknek azonban nem kell csüggedniük, hiszen már a keddi, lapzártánk előtti Olvass a lelki egészségedért című rendezvényen, majd az április 11-ei költészet napja apropóján is érdekes programokkal várták/várják a látogatókat.