Nagy változások a kórházban

A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház életében ezekben a hetekben jelentős változások zajlanak. Dr. Sinkó-Káli Róbert igazgató a legfontosabb változásokról tájékoztatta munkatársainkat.

A közelmúltban lezajlott milliárdos beruházás és fejlesztés eredményeit szerdán délelőtt részletesen bemutatta a helyszínen az igazgató. Március elsejétől már tapasztalhatja minden kórházlátogató, hogy az impozáns, új főbejáraton közelíthető meg a kórház. Nagy segítség az itt kihelyezett információs tábla és térkép, amelyen a vakokra is gondoltak. Ez a bejárat újonnan épült tömb Szelei úti oldalán található. Látogatásunkkor még javában dolgoztak a szakemberek, hogy az épület egészét átadhassák a betegeknek március 16-án. A Szelei úti bejáratnál maradva, itt fogadják a járó beteg szakellátásra érkezőket az egységes, központi betegirányító rendszert kezelő asszisztensek. A pultnál külön „ablaka” van a diagnosztikának, mellette három, később valószínűleg négy ponton pedig a többi szakrendelésre várókat fogadják. A totemnek becézett sorszám osztó automata sorszáma alapján hívják az irányítópulthoz az érkezőket, ahol adatfelvétel során regisztrálják és a megfelelő szakrendelésre irányítják őket. Az osztályokon, így már nem kell külön jelentkezni, a szakorvosok látják a jelentkezési sorrendet.

201603100004.jpg

Ugyancsak március 16-ától, egyelőre egy műszakban, 6-18 óráig, az új épület túloldalán kialakított bejáraton keresztül fogadja a betegeket az SBO névre hallgató sürgősségi osztály. Itt is egyablakos rendszert alakítottak ki diszpécser pulttal, ahonnan a két belgyógyászati és egy sebészeti rendelőbe irányítják a betegeket. Innen a hatágyas megfigyelőbe kerülhet maximum hetvenkét órás megfigyelésre a beteg, vagy a két egyágyas elkülönítő valamelyikébe, esetleg azonnal valamelyik háttérosztályra. Az SBO-n található sokktalanító helyiség, speciális beteglemosó szoba, mód van lélegeztetésre, kisebb műtétekre. A próbaüzem után a hatósági engedélyek megszerzését követően április elsejétől már két műszakban, tehát 24 órában tervezik az SBO működtetését.
Jó tudni, hogy a járó beteg szakellátás rendelési idején túl, szükség esetén ide várják indokolt és sürgős esetben a betegeket. Ugyanakkor a 18 évnél fiatalabb gyerekeket továbbra is a gyermekosztály fogadja minden esetben.

201603100012.jpg

Dr. Sinkó-Káli Róbert bemutatta az épületbe beköltözött tüdőgondozót, valamint a diagnosztikai osztály új, digitális berendezéseit, és a végleges helyére került CT-t is. A szép, új épületen a belakás során a jó gazda szeme számos helyen talált hiányosságot, illetve több apróbb-nagyobb praktikus változást terveznek április elsejéig végrehajtani.