Jászárokszállás tehetségeire alapozunk

Idén Jászárokszálláson rendezik a XXII. Jász Világtalálkozót a július 8-10 közötti hétvégén. A város terveiről, a szervezés kezdeteiről Gergely Zoltánt, a város polgármesterét kérdeztük.

Jászárokszállás rendezett már világtalálkozót. Vissza tudnak nyúlni az akkori tapasztalatokhoz?
Jászárokszállás 1995-ben, Jászberény után másodikként rendezte meg a Jász Világtalálkozót. Kezdetben nagyon sok elem hiányzott, ami az utóbbi években már ismert jellemzőjévé vált a világtalálkozóknak. Rengeteget színesedett és évről évre egyre színvonalasabb. Tavaly Jászalsószentgyörgy rendezte és mivel nagyon jól sikerült, így magasra tették a lécet. Ehhez az is hozzájárult, hogy ideális volt a helyszín és az idő. De maga a helyszín nem lett volna annyira hatékony, ha nincs a közel négyszáz lelkes szervező. Ezt a mintát szeretnénk mi is követni.

Mennyire szívügye a városlakóknak az idei rendezvény?
Nagyon aktívak az árokszállásiak. A szervező bizottsági ülésekre civil szervezeteket hívunk meg, de mivel nyitott az ülés sok érdeklődő árokszállási is részt vesz rajta. Örömmel fogadjuk az ötleteiket. Van, aki múlt századi fényképeket gyűjt a városról és ezekből egy kiállítást készít, más valaki a paraszti, tanyasi szerszámoknak a gyűjtésébe kezdett. Tehát nagyon sokan, sokféleképpen szeretnék megünnepelni a XXII. Jász Világtalálkozót. Inspirál bennünket, hogy egy olyan körnek mutathatjuk be Árokszállást – az elmúlt évtizedek fejlődését –, akik ritkán fordulnak meg itt nálunk, de kötődnek a Jászsághoz. Szeretnénk megmutatni, hogy a régi épületeket – az elődeinkhez méltón –, az eredeti szépségükben újítjuk fel, mert azt valljuk, hogy: „Aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli.”

Az árokszállási nagyvállalatok is segítik a munkájukat?
Számítunk a cégek támogatására. Nyitottunk egy külön bankszámlát a hozzájárulások fogadására. Örömmel látom, hogy az ő részükről is nagy az érdeklődés és ez azért is fontos, mert az Ipari Parkban négyezer ember dolgozik. Bízunk abban, hogy a szponzorok segítségével nem fogunk anyagi nehézségekkel küzdeni a szervezés során.

Készülnek olyan programmal, amitől különlegesebb lesz ez a világtalálkozó az előzőeknél?
A világtalálkozó forgatókönyve kialakult az évek során, amelytől mi sem fogunk eltérni. Pénteken a Fortuna táncgálájával kezdődik az esemény. Szombaton a hivatalos rész következik: a fővédnök, védnök, meghívott állami és gazdasági vezetők köszöntője, a hagyományőrző jászkapitány-választás, helyi és jászsági csoportok fellépése. Olyan szórakoztató műsorokat állítunk össze, amelyekben minden korosztály megtalálja a kedvére való részt. Ebben többnyire árokszállási fellépőkre számítunk. Vannak nagyon jó énekeseink, táncosaink. Nagyon sokan be tudnak kapcsolódni a műsorba. Az alapgondolatunk az, hogy Jászárokszállás tehetségeire építünk, de minden fellépőt szívesen fogadunk.

Milyen programokkal készülnek még?
Várjuk az elszármazott árokszállásiakat, akik hazajönnek. A fővédnök városunk szülötte és díszpolgára dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, aki örömmel vállalta a felkérést. Tervei szerint személyesen is köszönteni fogja a megjelenteket. Másik védnökünk, dr. Pintér Sándor belügyminiszter, aki azt írta a válaszlevelében, hogy nagyra becsüli a jászok önállósági törekvését, és személyesen is részt vesz a szombati programon. A könnyűzenei program két húzó együttese a szombaton fellépő Kormorán és a vasárnap este koncertet adó Hooligans.

Láthatóan szépítik a várost. Vannak olyan projektek, amelyeket szeretnének befejezni még a világtalálkozó előtt?
Az I. világháborús emlékművel készülünk. Tavaly a szobornak új talapzatot készíttettünk, az idén a márványtáblákat kell felhelyezni a talapzatra, amelyre az elhunyt jászárokszállási hősök neveit vésetjük fel.  Sok kutatómunka előzte meg a névsor összeállítását, a hősi halált halt árokszállásiakról. Az emlékművet övező parkot is felújítjuk, ezt a munkát már tavaly elkezdtük. A köztéri bútorok is hamarosan megérkeznek. Ezeket a munkálatokat az önkormányzat és az Árokszállásiak Baráti Köre finanszírozza.

Mekkora részvételre számítanak?
A tavalyi létszám 3000-5000 fő között mozgott. Reméljük, hogy itt is lesz ennyi résztvevő.

Tehát az önkormányzat maga szervezi az eseményt?
Nincs megbízott külső szervező. A rendezvényért a Művelődési Ház, a műszaki iroda, és a városi könyvtár vezetője a felelős. A zenekarok, fellépők szervezése a könyvtár vezetőjének a fennhatósága. A műszaki iroda vezetője a látványért, a színpadért felel. A Művelődési Ház vezetője az egész program lebonyolítását koordinálja. Az önkormányzati dolgozók mellett sok jászárokszállási lakos is részt vesz a szervezésben, ezért sajátjuknak érzik a rendezvényt. Jászárokszállás városukra büszke lakói jász vendégszeretettel várják a XXII. Jász Világtalálkozóra érkező elszármazott jászokat, minden érdeklődőt.