Nevetni kell, ennyi az egész

Ezzel a címmel rendezte meg jótékonysági bálját a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Tehetséges Gyermekeinkért Alapítványa február 6-án a Pájer Antal Művelődési Házban. A bál célja az iskola tanulóinak a támogatása volt, ami sikeresen meg is valósult.

Az alapítvány nevében Borics László köszöntötte a vendégeket, aki megnyitó beszédében kiemelte, hogy a mai világban nagy hangsúlyt kell fektetni a tehetséggondozásra.

Mészárosné Vas Márta intézményvezető elmondta, hogy az iskola minden pályázati lehetőséget megragad, így több projekt megvalósítására is sor kerül a következő félévben. Többek között hangosító és erősítő berendezések, illetve a természettudományos tantárgyak 21. századi oktatásához szükséges eszközök beszerzésére lesz lehetőségük. Idén is harminc diák utazhat nagyon kedvező anyagi hozzájárulás mellett Erdélybe, a Határtalanul! pályázat keretében. A KLIK-nek köszönhetően pedig az informatikai oktatáshoz szükséges számítógépek cseréje is megtörténik, hiszen 37 teljesen új, korszerű számítógépet kap az iskola. Az igazgatónő is a tehetségnevelés fontosságát emelte ki, Eperjes Károly, színművész gondolatait  idézve: „A tehetség nem állandó dolog. Mint a barlangi patak, bújik, előtör, eltűnik, kanyarog, jön-megy, sok minden befolyásolja, aztán vagy kiér a napra vagy sem. Ahhoz, hogy kiérjen a napra szükség van nagyon jó szakemberekre, tanítókra, tanárokra, olyanokra akik jól felkészült, a munkájukat lelkiismeretesen végző pedagógusok. A Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában ilyen pedagógusok dogoznak. Munkánk során arra törekszünk, hogy a számukra fontos értékek, mint a szeretet, tisztelet, megbecsülés, az adott szó, az emberség ne csak frázisokban nyilvánuljon meg, hanem iskolánkból elkerülő gyerekeink is értéket, magatartásformát teremtsenek. Hogyan tudjuk ezt elérni? Szeretni kell, ennyi az egész.”

Ahogy minden évben, idén is az iskola növendékei gondoskodtak a műsorról. Modern táncukkal a 2.c osztály tanulói nyitották meg a bált, amit Molnár József, táncpedagógus segítségével tanultak meg. Őket a nagyobbak követték, akik kalocsai táncot adtak elő, felkészítőjük Borics László volt. A jó hangulatot a visszatérő 2.c osztályos diákok fokozták a vidám country táncukkal. Végül a 8.c osztály adott elő egy szórakoztató táncos műsort, amit Fekete Viktória és Hegedüs Viktória tanárnők tanítottak be.

A műsor után tálalták a vacsorát, amiről a Fehér Akác Idősek Otthonának a konyhája gondoskodott. A menü – hűen a bál tematikájához – retro fogásokból állt: rántott szelet petrezselymes burgonyával és csalamádéval. Végül desszertként felhőszeletet szolgáltak fel.
A zenéről a Bombay Band együttes gondoskodott, akik régi slágerekkel csábították a táncparkettre a mulatni vágyókat.

Éjfélkor, a táncban megéhezett vendégsereget farsangi fánkkal kínálták. A zene ekkor elcsendesült, mert kezdetét vette a tombolahúzás, amire rengeteg értékes felajánlás érkezett. A sorsolást követően a jó hangulatú mulatozás még hajnalig folytatódott.