Nevetéssel indult a hét

A hétfői dumaszínházas-duó előadásával az Ifjúsági Ház nagytermét sikerült benépesíteni, hogy egy kis hétfői kacajjal kezdjük az újabb reményekkel teli dolgos hétköznapokat.

Így lett. Ezt mások is megjegyezték, amikor az előadásról kifelé araszoltunk. A poénok egymás után röpködtek a jó öreg ifi ház falai között. Dombóvári Istvánt, művésznevén: Dombit hozta magával műsorvezető társát, a szintén humorbombákat robbantó Bellus Istvánt, aki a műsor elején és végén tűnt fel hosszabb-rövidebb időre. Ő is jó volt. Azonban az est fő dumása azért mégiscsak „a Dombi” volt. Felvezetőnek Lagzi Lajcsis anekdotákkal kezdte, jelesül: a trombitást jól meghurcolták, s most már nem fúvósként hívják, hanem szívósként.
Azt a poént is elsütötte, hogy tulajdonképp a műsor azért jött létre, mert valahogyan jóvá kellett tenni Zámbó Krisztián „felfedezését”, akiben egy énekes veszett el, olyannyira, hogy eddig még nem sikerült megtalálni. Tovább fokozva Zámbó jellemzését, a torkában egy kincs van, ami elakadt, s emiatt nem tud rendesen énekelni.
Jókat nevettünk a karácsonyi nagybevásárlások abszurditásán is. Jelesül azon, hogy mindenki szenteste előtt öt nappal akarja a világot megváltani, és szeretteinek megvenni akár a csillagos eget is, vagy épp a toronyórát láncostul. Szidjuk a másikat, hogy miért tolongunk a plázában, miért vagyunk ennyien, minek jött ez a sok ember. S a vicc az egészben: hogy mi is ott vagyunk, mi is az utolsó pillanatban vásárolunk, különben honnan tudnánk a tömegnyomorról.

Dombi beavatta a nagyérdeműt abba is, hogy ötéves kora óta küzd a kilókkal, mármint a saját kilóival. Testsúlyával, amiből az utóbbi időben azért jelentősen sikerült lefaragni. Ez egy reménytelen játszma – ahogy fogalmazott – de ha nagyon el van keseredve, beugrik egy közeli „Norbi up date” boltba venni valami finomat, például egy fura ízű kakaós csigát, ami akár napokig is eláll. Ezért Dombi fő mottója: inkább a tetteid alapján ítéljenek meg, mint a külső jellemed szerint. Mindenki életében vannak dolgok, amiket szégyell, azonban az ital csodákra képes: egy darabig zárkózottak vagyunk, azonban minél többet iszunk, egyre büszkébbek leszünk a korábban jól leplezett dolgainkra is.
Dombi azért komoly dolgokról is szólt. A poénok mellett üzenet is volt a hallgatóságnak benne. Kiemelve a konyhafőnök junior tévés produkciót, de említhetnénk a Hungarian Got Talent című műsort is. Ezekben gyermekek szerepeltek, akik talán nem is akartak annyira a képernyőn feltűnni, híresek lenni, pózolni a kameráknak, mint a szüleik.

Az előadást színesítve a végén Dombóvári István felvillantott néhány felvételt, melyek között feltűnt kétéves kisgyermekkori képe is, amint a karácsonyfa mellett tágra nyílt szemmel figyel a fotós kamerájába. A szaloncukrokról szóló kulisszatitokba azért beavatott bennünket: miután kiették belőle a finomságot úgy csomagolták vissza a papírt, mintha még tömve lenne az édességgel. Azt gondolom, ez a szokás egyébként sok családnál a mai napig megvan. A háttérben láttuk az olajkályhát, amely a 70-es 80-as évek „sztár fűtőrendszere” volt, igaz Dombi szerint meleget nem adott, viszont szaga az volt rendesen. Láthattuk felnőtt önmagát grillezés közben a kissé megégett falatok mellett, háttérben egy kukával. Jót nevettünk a két évvel ezelőtt lencsevégre kapott „csöcspárnájával”, amit karácsonyra kért és meg is kapott.

Mindent összegezve: szerintem is nagyon remek este volt. Vagy, ahogy a tömegben mögöttem araszoló fent már említett hölgy fogalmazott: Hát ez nagyon jó volt! Csatlakozom hozzá.