Klubdélután művészekkel

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 1996 márciusában indította útjára a Hamza Múzeum a Képzőművészet-barát klubot. Ezt felelevenítve, új sorozatot indítunk a múzeumban, Klubdélután művészekkel, művészetről címmel.

Az első Klubdélutánt március 10-én 17 órakor tartjuk a Gyöngyösi úti múzeumépületben. Ez alkalommal a 2015-ben a gyűjteményünkbe került Gy. Riba János cím nélküli festményét mutatjuk be, melyről Gattyán Adrienn Zóra művészettörténész tart előadást az érdeklődőknek.

A későbbiekben a festmény a múzeum Négy évszak művész szemmel című kiállításán kerül bemutatásra, ahol a jászsági festőművészek ritkán látott alkotásait szeretnénk megmutatni az érdeklődőknek. A képek főként olaj- és akrilfestmények, melyek tárlatba rendezése régi vágya volt a múzeumnak. Most jött el a megfelelő pillanat, hogy a kiállítás elkészülhessen és az érdeklődők eljöhessenek egy saját kis időutazásra.

Ki ne képzelte volna már el magát a főtéren sétálva úgy, hogy nincs aszfalt, amin sétálna, nincsen közvilágítás, nincsen forgalmi dugó, nincsen kiépített promenád a Zagyva mentén. Ha ellátogatnak a 2016 március végéig látható kiállításunkra, akkor bepillantást nyerhetnek mindebbe és elképzelhetik azt a pillanatot, amikor a művészek ott álltak egy-egy helyszínen és megfestették az érzést, a ragyogást. Ezek nemcsak képek. Ezek az alkotások hangok nélkül zenélnek, szavak nélkül mesélnek, és kéz nélkül érintenek meg. Hagyjuk, hogy magával ragadhasson ez a varázslat!