Kalla Tibor továbbra is első

Természetesen folytatódik az, asztaliteniszezők szeniorok bajnoksága 2016-ban is. Az első idei versenynek Karcag adott otthont február végén.

A szép korú asztaliteniszezők továbbra is hódolnak kedvenc sportáguknak, a pingpongnak.  Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az első idei szenior versenyre igen népes mezőny gyűlt össze Karcagon. Egy-egy ilyen rendezvény elnevezése általában valamihez, vagy valakinek a nevéhez kötődik, így a karcagi spotrendezvény: Csókai István Országos Nyílt Veterán Asztalitenisz Versenyként vonult be a sportág történetébe. A névadó Karcag elismert sportembere volt, neki köszönhető elsősorban az asztalitenisz élet megteremtése a kunsági városban.

Jászberényt – szokásos módon – ezúttal is a H-Generál ASE két veteránja, nevezetesen Kalla Tibor és Rigó Lehel képviselték. Úgy tűnik, az életkor növekedése továbbra sincs hatással pingpongosainkra, hiszen ezúttal is remekül kezelték a kaucsuk labdát. Az egyéni versenyben Kalla Tibor aranyérmes lett, Rigó Lehel pedig a dobogó 3. fokára állhatott.

Ezzel a teljesítménnyel Kalla Tibor továbbra is őrzi országos elsőségét a 75+ kategóriában.