Nem bírtak a bajnokjelölttel

A Jászberényi HC a 4. helyen végzett az OB III. alapszakaszában, így a szabályok értelmében az első helyezettel, a favoritnak számító Kanadai-Magyar Hoki klubbal kellett a rájátszás első meccsét lejátszaniuk.

Komolyan készült a Jászberény HC, hogy megnehezítse az alapszakasz győztes KMH dolgát a döntőbe jutásért folytatott párharc első mérkőzésén. A hazaiak már az ellenfél harmadában igyekeztek megzavarni az ellenfél támadásépítését, amivel sikerült is elkerülni, hogy a sebességbeli különbséget érvényesíteni tudják a fővárosiak. Ennek ellenére Ress az ötödik percben vezetést szerzett a KMH-nak. A Jászberény azonban nem játszott alárendelt szerepet és a 10. percben emberelőnybe került, amit Németh váltott gólra Tóth élesen kapu elé passzolt korongjából. Kiegyenlített játékban a vendégek csak a 18. percben szereztek újra vezetést, kanadai légiósuk Carson révén. Majd – lélektanilag nagyon rossz pillanatban – a harmad vége előtt másodpercekkel megduplázta előnyét a fővárosi csapat.

A második játékrészt kifejezetten jól kezdte a hazai csapat és a 23. percben Carson büntetését ismét Németh használta ki, mindössze 15 másodpercen belül. Ez után azonban egy 5 perces rövidzárlat következett a Jászberény játékában, mialatt a KMH három gólt termelt, ami sajnos eldöntötte a mérkőzést. Ebben a játékrészben még egy vendég találat született, így 5 gólos előnnyel mentek pihenőre a csapatok.

A harmadik harmad elején Carson robogott el a szélen és éles szögből talált Kubanek kapujába, megszerezve ezzel 3. találatát a mérkőzésen. Nem sokkal később Szajka nyúlt bele Gedei lövésébe, aminek nyomán megszületett a Jászberény 3. találata. Ebben az időszakban a Jászberény több nagy helyzetet is kidolgozott, de az ellenfél kapuját kiválóan védő, jászberényi születésű Szőke Attila mindannyiszor hárítani tudott. Az addig viszonylag sportszerű mérkőzésen azonban néhány ütközés után a hangulat némileg felpaprikázódott, aminek a harmad közepén komoly bunyó lett az eredménye a hazaiak részéről Balla részvételével. A bírók mindkét résztvevőt végleg az öltözőbe küldték. Ez azonban nem nyugtatta meg a csapatokat, a vendégek további három, míg a hazaiak egy kiállítást kaptak. Az 59. percben, a KMH újabb találatával alakult ki a 9:3-as végeredmény.

Jászberényi HC – KMH Budapest 3-9  (1:3; 1:4; 1;2)

Kapus: Kubanek Góga Ellák

1. sor: Balla, Bathó, Tóth, Bálint, Németh

2. sor: Rácz, Görög, Szajka, Szerdahelyi, Gedei

3. sor: Forgács, Hajdú, Nagy, Lénárt, Gáspár

Mindezek ellenére kemény mérkőzést játszottak a fiúk, de nem bírtak a jobb játékerőt képviselő fővárosiakkal. A jégkorongmérkőzés igen színvonalas volt, amit a hazai publikum élvezettel szurkolta végig ezúttal is.

 

Mindezek ellenére kemény mérkőzést játszottak a fiúk, de nem bírtak a jobb játékerőt képviselő fővárosiakkal. A jégkorongmérkőzés igen színvonalas volt, amit a hazai publikum élvezettel szurkolta végig ezúttal is.

„Köszönjük a kilátogató szurkolók, sportbarátok biztatatását. Jó volt hallani ismét a megtelt jégcsarnok szurkolótáborának kürtöktől hangos erőteljes támogatását” – mondta meccs végén Gedei Gábor a hazai csapat vezetője.

A visszavágót a jövő hét végén játsszák a fővárosban.