Doni emléktúra

Idén hetedik alkalommal szerveztük meg idősebb cserkészek körében doni megemlékező túránkat. Bár ez nem nagy létszámot megmozgató program, az érték, amit közvetít, felbecsülhetetlen.

Az időjárás most először kedvezett számunkra, így nem sárgyúrás, hanem valódi fagymenet kísért végig minket a másfél nap alatt. Éjszakai indulást követően magunk sem gondoltuk, hogy -10 fok alá esik a hőmérséklet, mire elérjük éjszakai szállásunkat. Ekkor már nagyon jól esett a meleg hajnali étkezés. Pár órás alvás után indultunk neki a sűrű ködben, hogy elérjük aznapi úti célunkat, Jászboldogházát. Mi tagadás, a zúzmarás táj szép látványt nyújtott. Jászboldogházán a Magyar Tartalékosok Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok megyei helyi képviselője várt minket és rendhagyó történelem óra keretében világháborús felszerelési tárgyak bemutatásával idézte fel a háborúban részt vett katonák életét. Az előadás végeztével nehéz volt újra lábra kapni, de még nyolc kilométer várt minket, hogy elérjük úticélunkat.

A túra során igyekeztünk szolidaritást vállalni azokkal, akik a hazájukért parancsra harcoltak, küzdöttek az elemekkel, miközben csak haza vágyódtak egyszerű nincstelen életükbe. Gyalogoltunk, mert ők is gyalogoltak. Éheztünk, mert nekik is kevés jutott. Fáztunk, de ők megfagytak, és arra gondoltunk, hogy mennyivel könnyebb lett volna otthon maradni. Mi így emlékeztünk. Tisztelet a Hősöknek!