Samsung adományok

Ismét nagylelkűségéről tett tanúbizonyságot a jászfényszarui Samsung Electronics Magyar Zrt. vezetősége, hiszen harminc környékbeli intézménynek összesen 50 televíziót, 70 monitort, egy Blu-ray lejátszót és egy házimozi rendszert ajánlottak fel.

Az ünnepélyes adományátadó ünnepségre január 29-én került sor a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui gyáregységében. A szerencsés harminc azokból a környékbeli oktatási, egészségügyi, alapítványi, egyesületi intézményekből került ki, melyekkel a vállalat munkavállalói is kapcsolatban állhatnak. Az ünnepség első perceiben betekintést nyerhettünk a Samsung Electronics Magyar Zrt. szorgos hétköznapjaiba, a gyártási folyamatokba. A bemutatkozó kisfilmből megtudhattuk, hogy a koreai tulajdonú vállalat elhivatott a társadalmi felelősségvállalás iránt a környezetvédelem, az oktatás, az egészségügy, a termékadományozás és önkéntesség terén egyaránt.
Jászberényi intézmények is évek óta részesülnek felajánlásokban, amely hagyomány ezúttal sem szakadt meg.

A Jászberényi Szent Erzsébet Kórház hat televízióval, a Jászberény Város Óvodai Intézményének három tagóvodája (Sün Sámuel, Kuckó, Hétszínvirág) pedig 1-1 televízióval gazdagodott. A Gyermekcentrum Közhasznú Alapítvány képviselői egy televízióval és házimozi rendszerrel térhettek haza, míg a Manósziget Családi Napközi, az Adj esélyt Alapítvány, Szent István körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola és a Szent Klára Idősek Otthona további 1-1 televíziót kapott. Az idei évben sportegyesületeket is támogattak, köztük a Jászberényi Football Clubot egy-, az Y ház Sport Egyesületet három televízióval

Az ünnepségen Jung Hyun Jun elnök adta át az adományozó leveleket, a készülékek átadására az üzembejárást követően került sor. A harminc intézmény összesen 50 televízióval, 70 monitorral, egy Blu-ray lejátszóval és egy házimozi rendszerrel gazdagodott.
A rendezvény kiemelt programjaként a vállalat és a gyöngyösi Bugát Pál Kórház együttműködési megállapodást írt alá, melyet Jung Hyun Jun elnök és dr. Weisz Péter főigazgató látott el kézjegyével, a gyümölcsöző kapcsolat reményében.