NBA alapítványi bál

Szombat este a Déryné Rendezvényház két termére is szükség volt, hogy a nagy létszámú érdeklődő közönséget ízlésesen terített asztalnál hellyel tudják kínálni a XXIII. alkalommal megrendezett alapítványi bálon a Nagyboldogasszony Katolikus Iskola szervezésében.

Az immár több mint két évtizedes múltra visszatekintő januári esemény lehetőséget biztosít a segítő szándékú összefogásra a szülői közösségnek, az egyház képviselőinek, a város vezetőinek és vállalkozói rétegének, hogy az itt tanuló fiatalok szakmai munkáját és szabadidős tevékenységét támogassák.

Az este házigazdája, Csillik Zoltán, az iskola pedagógusa köszöntötte a megjelenteket: köztük Szántó József apátplébánost, Pócs János országgyűlési képviselőt, Szabó Tamás polgármestert, dr. Szatmári Melindát, a bál fővédnökét, dr. Novák István főigazgató atyát, Demeter Sándor igazgatót, Muhariné dr. Bolla Ilonát, a szülői munkaközösség vezetőjét, Szabó Lászlót, a Liska József Tagintézmény igazgatóját, Erős Erzsébetet, az Egyházi Iskoláért Alapítvány elnökét és Éri Gabriella gazdasági vezetőt.
Dr. Novák István főigazgató köszöntő beszédében utalt az egyre erősödő elégedetlen hangokra a hazai pedagógusok körében. Személyes példája alapján rámutatott arra, hogy kétféle ember létezik: az egyik meglátja a problémát, panaszkodik, borúlátó; a másik is észleli a bajt, viszont pozitív a hozzáállása, azt keresi, hogy lehet ebből jó dolgot kihozni. A Nagyboldogasszony Iskolában olyan tanári gárda szakértő kezében van a felnövekvő nemzedék nevelése, amelynek a tagjai dolgoznak, tanítanak, mindent megtesznek és a legtöbbet igyekeznek kihozni Isten kegyelméből. „A tavalyi bál 700 000 Ft támogatást hozott, amit a nálunk tanuló gyerekek céljaira tudtunk fordítani, ahogy az adó 1 %-os felajánlásából származó 1 200 000 Ft-ot is. Ezeket hálásan köszönjük!” – mondta el a főigazgató, majd felhívta a figyelmet a szeptemberben átadásra kerülő sportcsarnokra, a megújult homlokzatra és a 25 éves jubileumra, hiszen negyedszázada lett újra katolikus intézmény a Lehel vezér téri patinás iskola.
Az iskola egykori diákja, dr. Szatmári Melinda a bál fővédnökeként köszöntötte az alma matert. Mint mondta, ez az este a tenni vágyás, a segíteni akarás szellemében került megrendezésre. Öregdiákként elérzékenyült, mikor visszatért a jól ismert, most már megújult falak közé, öröm és büszkeség töltötte el, hogy ilyen minőségben vehet részt az eseményen. Az iskola által közvetített értékrend: a teljes személyiség nevelése, a bizalom, a társas kapcsolatok fontossága, a stabil alapműveltség átadása, a személyes hit elmélyítése és az egyéni készségek kibontakoztatása mind olyan értékek, amelyek később lesznek támpontok a tanulók felnőtt életében. Sok türelemre van szükség a beérésükhöz, de egészen biztos, hogy valamennyi jelenlegi és volt diák javára válnak, akik ezek között a falak között tanultak.

201602030019.jpg

A bál szervezői, Farkasné Turján Mariann, Ködöböcz Klára és Demeter Sándor pedagógusok gondoskodtak a színvonalas szórakoztató műsorról. Ismét meghallgathatták a résztvevők a Palotásy János Zeneiskola képviseletében érkező négytagú trombitaegyüttest, akik 17. századi dallamokat és Bizet Carmen című operájának jól ismert részleteit adták elő. Nem maradhat el alapítványi bál a gyerekek szereplése nélkül sem: a 4. a osztályosok rock’n roll táncát Tóthné Joó Rita tanárnő koreografálta. A tanári tánckar pedig „világkörüli turnéját” szakította meg, hogy görög szirtaki táncukkal a legnagyobb sikert arassák az este folyamán. A tőlük megszokott hangulatos koreográfia, stílusos ruha és a jó szemmel kiválasztott, illő műfaj most sem maradt vastaps nélkül.
Szántó József apát mondott asztali áldást, és immár 23. alkalommal a Kukta Kft. konyhájáról kerültek ínycsiklandozó falatok az ünnepi asztalra: ezúttal gazdagon töltött csirkecomb filé, cigánypecsenye kakastaréjjal, fűszeres tepsis burgonya és almás lilakáposzta volt a menü. A táncot – szintén hagyomány már – Molnár Anna táncpedagógus tanítványainak, a Lehel-Melody TSE táncosainak bécsi keringője nyitotta meg. A nagyértékű tombolatárgyak kisorsolására éjfélkor került sor, amely felajánlásokat a szervezők hálásan köszönnek, valamennyi segítséggel, felajánlással, kedvezménnyel együtt! A talpalávalót az Átrium együttes húzta egészen hajnalig.