Milyen jó volna jónak lenni

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát, s ezt a napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. Ezen a szép péntek délutánon a Pájer Antal Művelődési Házban – Ady nem véletlenül elhangzott verse után – a jóság síró vágya uralkodott.

A városi vegyeskar Himnusz interpretációja méltó kezdete, felütése volt az eseménysornak, ahogy végül a Szózat is megrendítő befejezése. Ady említett verse, az ünnepi beszéd, a művelődési ház névadójáról elnevezett díj átadási ceremóniája, a kitüntetett testvérpár életműve a város hagyományainak, kultúrájának erejét bizonyították, a fiatalok színi előadása a pedig a megújulás, a folyamatosság ígéretét hordozták.

Pallagi Imréné bizottsági elnök ünnepi beszédében felidézte a Himnusz keletkezését, 1823 január 22-ét, amikor véglegesedett a költemény, majd azt, hogy a magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben, s hívta fel a figyelmet az ünnep fontosságára: "Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is" – idézte a kezdeményező, Fasang Árpádot.

Az elnök asszony kifejtette, hogy a magyar kultúra létünk érdekében kifejtett cselekvés és nemzeti azonosságtudat egyszerre. A kulturális hagyomány és érték, amelyet a történelmünk során létrehoztunk, ad igazolást fennmaradásunkhoz. Ebben a szakadatlan folyamatban és fennmaradásunkért folytatott harcban nemesedett kultúránk, s tartotta meg önmagát. Megőrizte a falvak hagyományát, a nép ajkán születő dalokat, a keze által formált eszközöket, a kúriák és kastélyok szervező erejét és műveltségét. S mindenekfölött talán a legfontosabbat, az anyanyelvet, amely egyformán szól mindenkihez, s amelynek megkülönböztetett szerep jutott.

Ez az ünnep felhívja a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket magunkénak érzünk. Ezen a napon kissé tudatosabban emlékezünk azokra a rendezvényekre, amelyek hagyományainkat, gyökereinket, múltunkat egyszóval a kultúránkat idézik. A kultúra alapvetően közösségi műfaj. A közösség számára a kultúra erőforrás. Belőle származnak azok az energiák, amelyek egy várost, egy nemzetet fenntartanak, teljesítményre sarkallnak. Tehát magyar kultúra nincs a helyi közösségek kulturális élete nélkül. Ehhez helyi kulturális élményekre, helyi szellemi életre van szükség, amelyhez közösségek kellenek, mert életképes kultúra csak közösségben terem. Hiszen közösségben fejlődik a nyelvünk, szokásaink, hagyományaink, értékeink, kultúránk – hangsúlyozta Pallagi Imréné.

Arra is kitért beszédében, hogy nem véletlen, hogy értékeink, kincseink közül éppen nemzeti himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé. Nemcsak a magyar sors, magasztos történelmünk viharos századai sejlenek fel gyönyörű himnuszunkban, hanem a nép által átörökített, megőrzött tudatunkban folytonosan jelenlévő és belőle építkező kultúra is. Így az oly sokszor énekelt, vagy idézett sorok mögött ,,Isten, áldd meg a magyart” – mindig ott lüktet a közismert „Megismerni a kanászt” kezdetű pásztornóta is, kultúránk közös kincse. Mert ahogyan Kodály írja: „Az az igazság, hogy a földmíves nép közt fennmaradt dalok java valamikor az egész magyarság tulajdona volt. Ez az a közösség, ahol egy érzésben találkozhatik az egyszerű pásztor a nemzet bármely nagyjával, ahol mind a kettő csak ember és annyit ér, amennyire ember.”

Végezetül annak a véleményének adott hangot, hogy mindenki számára hozzáférhetővé kell tennünk a múlt és a jelen műalkotásait, könyveit, festményeit, zenedarabjait, őriznünk és védenünk kell nyelvünket, mint kultúránk legfontosabb hordozóját. Ki-ki önmagában dönti el, hogy a ránk hagyott kulturális értékeket hogyan adja át az utánunk következő nemzedéknek, de a szerep nagyon felelősség teljes. Értékes mintát kell felmutatni, a kultúra értékeit becsülni, törvényei szerint élni, tanulságait érvényesíteni. Hiszen a kultúra nemcsak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is.

Kodály Zoltán szavait idézte befejezésül: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”