Kontúrglóriás virágok

Tavaly ilyenkor 94. születésnapján köszöntöttük Laki Ida festőnőt, kedden este, a Szikra Galéria Hónap Műtárgya sorozat keretén belül már csak memoárként hátrahagyott remek festményei emlékeztettek az utolsó pillanatáig dolgozó művésznő január 10-i születésenapjára.

A programot a hagyomány szerint a Palotásy János Zeneiskola növendékeinek műsora nyitotta, akik fúvós hangszeren, zongorán muzsikáltak, valamint énekkel örvendeztették meg a művészetbarát közönséget.
A hónap festményeként választott Asztali csendélet télen című képet Varga József Zsolt festőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az előadó összefoglalta Laki Ida életpályáját, kitért a művészetét meghatározó festői irányzatokra, iskoláira, tanáraira és példaképeire. A festőnő hosszú élete során számos kiállításon mutathatta be alkotásainak gyöngyszemeit, szülőfaluja, Jászjákóhalma állandó tárlattal állít emléket művészetének. A Szikra Galériában is találunk tőle képeket, sőt a Nemzeti Galéria falait is díszíti két csendélete. Laki Ida alkotásait a harmonikus rend, a színek szépsége jellemzi. Képein visszatükröződik a festőnő humánus, meditatív személyisége. A kezdeti szárnypróbálgatások zsánerképei, a munkásosztály hétköznapjait megjelenítő alkotásokat, impresszionista jellegű útkeresések váltják. Később megjelenik képein a kolorit, a farostalap és a rá oly jellemző fehér kontúr­labirintusos ábrázolásmód.

Ezt, a sze­mün­ket mintegy vezér­fonalként vezető fehér kontúrt fedezhetjük fel az elemzésre szánt festményen is. A téli, mégis meleg hangulatú képen a virágfejeket glóriába foglaló vonalak szinte magasztos jelleget kölcsönöznek a csendéletnek. A hideg és a meleg színek ellentétei, a tárgyak szimbolikája harmonikus egységet alkotnak. Különleges megoldás a kép a képben technika alkalmazása a festményen, melynek szintén egyfajta mondanivalója, a festőnőre jellemző látásmódbeli jelentése van. A bemutatásra szánt fő mű mellett mindig helyet kap egy másik, a házigazda számára kedves kép is. Ezúttal egy témájában, ritmusában hasonló, méretében kisebb csendélet foglalta el a kandalló párkányát, melyet Szikra Istvánnak egy neves aukciós házból sikerült megszereznie.

Az ismertetőt követően a festőnő közeli ismerősei kaptak szót, Czuk Ferenc restaurátor és felesége, Alíz asszony. Elmesélték, hogy elszármazott jákóhalmiként mindig szívesen keresték fel szülőföldjük szülöttét budapesti otthonában, aki emlékei tárházából kifogyhatatlan színes történetekkel szórakoztatta látogatóit. Jászjákóhalma volt polgármestere, Fodor István Ferenc a település állandó kiállítására hívta fel a figyelmet, melyet maga a művésznő is rendszeresen felkeresett és a helyszínen jóízű beszélgetésekkel, bonbonmeggyel fogadta a művészete iránt érdeklődőket. A község jelenlegi polgármestere, Terjéki Tünde is méltatta a neves művészt, akire a település utca elnevezéssel kíván emlékezni.