Életvédelmi eszközök a tűzoltóknak

Jászberény város Képviselő-testülete döntése alapján két és félmillió forint értékű eszközökből álló csomagot adhatott át Szabó Tamás polgármester pénteken délelőtt a Jászberényi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságnak.

A helyi média munkatársainak jelenlétében Szabó Tamás polgármester ünnepélyes keretek között adta át azokat az életvédelmi eszközöket, amelyekkel a város a Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársainak munkáját szeretné segíteni. „Örömteli pillanat ez városunk működése szempontjából” – nyitotta meg az ünnepélyes átadót Szabó Tamás polgármester. Kifejtette, hogy a város évek óta fontosnak tartja a helyi, hivatásos tűzoltók anyagi forrásainak kiegészítését, amivel segíthetik munkájuk eredményességét, sikerességét.

A felajánlásnak köszönhetően a Jászberényi Hivatásos Tűzoltópa­rancsnokság három habbal- és három porral oltó tűzoltó készülékkel gazdagodott, valamint mentőkötelekkel, hét kompozit palackkal, amelyet a tűzoltók légzőkészüléknél alkalmaznak. Ezek mellett új gázérzékelővel is bővült az eszköztár, amely négyféle gáz érzékelésére alkalmas, kiemelten a szén-monoxid gáz érzékelésére. A legértékesebb eszköz az emelőpárna-készlet, amelyet főként a közúti járművek műszaki mentésénél vetik be, de használata igen szerteágazó.

A Jászberényi Tűzoltólaktanya szertárában (tűzoltó gépjárművek készenléti helye) felsorakoztatott két és félmillió forint értékű technikai eszközöket Matuska Zoltán tűzoltó ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője vette át a Jászberényi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság részére, aki díszes emléklappal köszönte meg Jászberény város felajánlását. „Ünnepi pillanat ez, hiszen a Jászberényi Tűz­oltóparancsnokságnak sikerült olyan modern eszközöket beszereznie, ami a munkájukat segíti. A beavatkozás minőségét mindenképp javítja, ha a tűzoltók modern készülékekkel dolgozhatnak. Vannak itt olyan eszközök, amelyek az élet- és vagyonbiztonságot szolgálják, például a gázérzékelő. Ezek az eszközök életvédelmi eszközök, melyeket bizonyos időközönként felül kell vizsgálni, illetve a kihordási idejük után le kell cserélni. Úgy gondolom, hogy ez által a mentett lakosok is nagyobb biztonságban vannak, valamint a mentést végzők is.”

Matuska Zoltán ezredes hozzátette, hogy ha önkormányzatoktól kapnak segítséget, akkor azokat helyben használják és a helybéli tűzoltók munkáját segíti. Reményét fejezte ki, hogy az új eszközök ritkán kerüljenek használatba, viszont kéznél legyenek, ha baj van.