Jászberény szertelen olimpiai bajnoka

Tavaly évtizedek óta ismeretlen sikert ért el a magyar labdarúgó válogatott: kiharcolta az Európa bajnokságra való kijutását. Ez újra fokozta az érdeklődést a legkedveltebb hazai sportág iránt. Benne járunk az olimpia évében. Ott nem leszünk résztvevői a futball tornának, de Jászberény olimpikonjait bemutató sorozatunkban aranyérmes focistánkkal büszkélkedhetünk.

Bár, ami az illeti, annyit előre vethetünk írásunk elején, hogy zabolátlan tehetségre emlékezünk. Sárközi István labdarúgó 1947 október 21-én Jászberényben született, elhunyt 1992 január 31-én Budapesten.
Édesanyja: Boros Anna (1911-1992) hűtőgépgyári segédmunkás. Édesapja: Sárközi László (1908-1985) a terményforgalmi vállalat rakodómunkása. Testvérei: László (1932-1989) és Mária (1937-ben született). Sárközi István tehát kései gyerek volt a Jászberény Kőkép utcai családi házban.

201601210011.jpg

István 1954-től 1962-ig volt általános iskolai tanuló a jászberényi Kossuth-úti (Morgó) iskolában. Matematika, fizika, magyar nyelv és irodalomból az átlagosnál hajszállal gyengébb, ének, testnevelés és földrajz tantárgyakból az átlagosnál jobb előmenetelű volt. Az iskola igazgatója Adamek József, helyettese Szőnyi Józsefné, az osztályfőnök Nagy Sándor, míg két testnevelője a berényi atlétikában jeleskedő Viski Éva és dr. Szabó Sándorné voltak.
A VIII. osztály 37 tanulóból állt. A napló tanúsága szerint István 1961/62 tanév végi eredményei /10/28/696/28./ nytsz. Magatartás/5/, Magyar/3/, Orosz/3/, Történelem/4/, Földrajz/4/, Egészségtan/4/, Fizika/3/, Kémia/3/, Számtan/3/, Rajz/4/, Ének/5/, Testnevelés/5 / Eredménye: 4 /jó/ 3.72

Az általános iskola befejezése után a jászberényi 606. számú Iparitanuló Iskolába íratták be szülei és három év elteltével karosszériailakatos szakmunkás képesítést szerzett „megfelelő „eredménnyel. Első munkahelye a hűtőgépgyári garázs műhelyben volt.
István, becenevén Potyka 8-9-éves korában már kitűnt társai közül az iskolai testnevelési órákon, az egymásközti focimérkőzések során. Korompai István  a Lehel utánpótlás edzője – aki rendszeresen járta az általános iskolákat – látta meg Potykát és hívta ki a nagy salakra a serdülők edzéseire. A kis srác erőszakos, tiszteletlen, durva, indulatos, a játékban önző, kihívó kis pokróc volt. Ha labda került hozzá, senkinek nem volt hajlandó leadni, le-fel cselezett, nem érdekelte a kapu sem.
Pista bácsinak meggyűlt a baja vele, volt mit tennie. Az edző tette a dolgát és faragta a kis tehetséget. Három éven át foglalkozott vele, mire a serdülő csapatban már megállta a helyét, de az összjátékban még ekkor sem tudott igazán részt venni, mindvégig önző maradt. Innentől kezdte magát képezni és az edzéseket meghosszabbítva, a szabadrúgásokat, lövéseket, szögleteket, 11-es rúgásokat nagy önszorgalommal gyakorolta, idősebb játékosokat hívott  segítségül.
Rövidesen az úttörőcsapattal, majd az ifivel nyert bajnokságot, amelyekben kitűnt lelkesedésével, akaraterejével és játékával. 1965 őszén, amikor az NB I./B-s csapatunk már kiesésre állt, Fodor Rezső edző több fiatalt állított be a csapatba: Sánta, Kelemen, Hegedűs, Bánhidi, Marosi, Sárközi I.  A fiatalok nagyszerűen játszottak, de csapatukat a kieséstől  megmenteni már nem tudták. Az  Egri Dózsa ekkor figyelt fel Sárközire, az 1966-os szezont már a borvidék csapatában kezdte.
Tehetségére az Egri Dózsa játékosaként és utánpótlás válogatottként figyeltek fel 1968-ban az MTK vezetői. Még ez évben, az MTK labdarúgójaként bekerült a Mexikói olimpára készülő Sós-Lakat csapatba. Az olimpián két mérkőzésen játszott Salvador (4:0) és Ghána (2:2) ellen, és egy gólt szerzett. 1969-ben a magyar Ligaválogatottban szerepelt a salvadori túrán (3:1). Az olimpiai válogatottban tíz alkalommal játszott, a nagy válogatottban kétszer, és egy gólt ért el. Az olimpiai válogatottal aranyéremmel tért haza Mexikóból.

Az MTK 9-ek Palicskó edző elleni bojkottjában 1975-ben főkolompos volt, eltiltották, távozott az MTK-ból. Két évet a Bp. Spartacusban, az NB II.-ben focizott, majd a megújuló székesfehérvári MÁV Előre NB I-es csapatának vezéregyénisége lett.
Az Építők SC (NB II.) következett, majd visszatért anyaegyesületéhez a Lehelhez, Jászberénybe és egy év alatt remek gólokat lőtt az 1980/81-es szezonban. Az NB I-ben 227 mérkőzést játszott és 33 gólt lőtt. Az ismert országos TOTÓ botrányba keveredve tizennyolc hónapot ült rács mögött, családja hátat fordított neki. Kiszabadulva közúti balesetet szenvedett, hosszú ideig kómában volt, az egyik lába néhány centivel rövidebb lett.
Vendéglátós képesítése volt, autószerelő szakmával rendelkezett, edzői papírjai voltak, mégsem tudott egyik területen sem gyökeret ereszteni. A Czabán Samu téren a Volánnál sajnálták meg, és vették fel pályamunkásnak. Félévig elnézték, hogy a büfében üldögél, majd menesztették.

Sorsa kísértetiesen hasonlít Csik Tibornak, a másik berényi olimpiai bajnoknak a kálváriájára. Alkalmi üzletekből élt, nem volt munkahelye. A Rákoscsaba és Pécel között közlekedő vasúti szerelvényen tisztázatlan körülmények között vesztette életét 1992 január 31-én. Temetése az Új Köztemető 65/1-4-3. percellájában nagy futballista sokadalom mellett zajlott. Berényi csapattársai és tisztelői külön busszal utaztak a végtisztességre. Még ma sem tudom elhinni, hogy elment egy berényi olimpiai bajnok focista, akin nem próbáltunk, nem tudtunk segíteni.

Sajnos a berényi labdarúgás olimpiai bajnok játékosának szülőházán a Kőkép utca 20 szám alatt nincs emléktábla, utcát sem neveztek el róla, díszpolgári címet sem kapott az eltelt 47-év alatt. A berényi sporttelepen Czigány Zoltán gondozásában az öltöző folyosóján, egy tablón, fénykép emlékeztet csupán az olimpiai bajnokra.

Hoffer András: 110-éves a berényi labdarúgás 1906-2016 című munkája alapján.