Nyílt nap a SZIE ABPK-n

Hétfőn délelőtt a főiskola Apponyi termében tájékoztatták az érdeklődőket a 2016 szeptemberében induló képzésekről és az intézményt érintő változásokról.

Előalkalmassági vizsgával egybekötött nyílt napot tartottak a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán hétfőn délelőtt. A megjelenteket dr. Varró Bernadett mb. dékánasszony köszöntötte, majd Majorné Csikós Márta, a tanulmányi osztály vezetője adott tájékoztatást a felvételi menetéről, a főiskola nyújtotta lehetőségekről.

2016 szeptemberében tanító, óvodapedagógus, csecsemő- és kisgyermeknevelő, informatikus könyvtáros valamint szociális munkás alapképzésekre lehet jelentkezni nappali és levelező tagozaton egyaránt. A jelentkezési határidő február 15. Az egyes szakokat maguk a hallgatók mutatták be, akik ismertették a tantárgyak, szakmai gyakorlatok és a diploma megszerzése utáni lehetőségeket. A nyílt napon a vállalkozó kedvűek előalkalmassági vizsgán próbálhatták ki képességeiket, ezzel is tapasztalatokat szerezve a felvételt eldöntő alkalmassági vizsgához.

A főiskola lehetőséget nyújt emelt szintű érettségi előkészítőn való részvételre is, amely a SZIE ABPK-ra jelentkezőknek ingyenes.
A következő szemesztertől nagy változás elé néz a főiskola. Dr. Varró Bernadett mb. dékánasszonytól megtudtuk, hogy a kormány döntése alapján 2016. július 1-jétől az Eszterházy Károly Főiskola egyetemmé válik, amihez csatlakozik a Károly Róbert Főiskola és a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar is. Az így egyesített állami fenntartású intézmény négy helyszínen, campuson működik majd: Egerben, Gyöngyösön, Sárospatakon és Jászberényben. Jelenleg a tantervek összehangolása folyik, hogy szeptemberben már a közös tanterv szerint indulhasson az új tanév.