Negyedik a röplabda csapat

Jászberény NB I-es röplabda csapata már két mérkőzést játszott ebben az évben. Az egyiket elveszítette, a másikat viszont magabiztosan nyerte és a negyedik helyre lépett előre a bajnoki táblázaton.

Január 7-én nagy volt a készülődés a női röplabda csapat háza táján, hiszen az Újpest legyőzése után a Magyar Kupában a tavalyi bajnok, jelenlegi listavezető Békéscsaba együttesét látták vendégül. „Újpesti formában” indult a MK döntőbe jutásáért játszott mérkőzés jászberényi szempontból, mivel a lányok már az első szett elején magukhoz vették a kezdeményezést és meg sem álltak 25-ig. A második játszmában is megmaradt a lendület, Pintér Andreáék remek játékkal hozták lázba az amúgy is lelkes publikumot.

A játszma végére azonban kezdett magához térni a viharsarki alakulat és a végjátékot megnyerve kiegyenlített. A harmadik játszmára úgy tűnt elfáradt a berényi kezdő hatos. Deme Gábor edző többször is cserélt, de a 2-1-es vendégvezetést nem tudták kivédeni. A negyedik menet elején felcsillant ugyan még a remény, de a vendégek újra szárnyra kaptak és behúzták a meccset. Jászberényi RK – Linamar-Békéscsaba RSE 1-3
Mindezzel együtt is méltó ellenfelei voltak a lányok a bajnoknak, amit a szurkolótábor vastapssal honorált. A fárasztó meccs után alig két nap telt el és ismét pályára léptek a lányok. Szombaton este következett a Budaörs elleni bajnoki meccs. Ezt kötelező győzelemnek könyvelték el a hozzáértők és nem is tévedtek. Végig a Deme csapat dominált annak ellenére is, hogy a cserepadon ülők is beszálltak a mérkőzésbe.

Jászberényi RK – Budaörsi DSE 3-0 (15, 21, 22)

JRK: Dragana Brkovic, Borsos Lili, Pintér Andrea, Ivana Gardovic, Bleicher Nóra, Irena Mishonova. Liberó: Lékó Lilla. Csere: Takács Bernadett, Bleicher Réka, Gregor Helga, Kovács Fatime.

Folytatódik az intenzív menet a női csapat számára. Január 15-én Nyíregyházán bajnoki meccs, 19-én pedig Békéscsabán kupa visszavágó következik. Hazai pályán 22-én, pénteken az MTK együttesét fogadják bajnoki meccsen Lékó Lilláék.