Ékszerképek mestere

Szűkösnek bizonyult a Szikra Galéria kávézója kedden este a Hónap Műtárgya aktuális rendezvényéhez, ahol ezúttal Sisa József festő, zománcművész alkotásait csodálhatta meg a művészetbarát közönség.

A népes vendégsereget, a helyszűke miatti sűrű elnézések közepette, a házigazda tisztében Szikra István köszöntötte. A képzőművészeti élmény befogadására a hagyományokhoz híven a Palotásy János Zeneiskola tagjainak muzsikája segített ráhangolódni, amit Burai Zsolt Kevin hegedűn, valamint Farkasné Szőke Tünde tanárnő zongorán közvetített.

201601140016.jpg

Míg a háttérben a fülünket Corelli La Folia című műve kényeztette, addig a szemeink már a kiállított műben gyönyörködhettek. Sisa József Házaspár című zománcfestményén az életteli színek és formák vibráltak hasonlóképp, mint a húrokon a zene motívumai. A festmény mondanivalóját, készítésének technikai hátterét maga az alkotó tárta a nézők elé. A 63×83 méretben megjelenített műalkotás Sisa művészetének korai korszakából származik. A portré egy ifjú párt ábrázol, amint az előttük álló közös jövőn kissé ijedt ábrázattal elmerengenek. A program hagyománya szerint a bemutatni szánt fő műalkotást még elkíséri egy-két kiválasztott remekmű. Ezúttal a Négy grácia, a Galéria és a legújabb háromdimenziós tűzzománc sorozat Passiót megjelenítő két darabja kapott helyt a kandalló felett.

A művész röviden ismertette a tűzzománc technika fortélyait, a különböző zománcművészetek különbözőségeit. Elmesélte a grafikától idáig vezető szakmai útkereséseit, a technika elsajátításának bejárt lépcsőfokait. Hangsúlyozta, hogy küldetésének érzi a nem is olyan régen még háttérbe szorult tűzzománc-művészet népszerűségét, szakmai körökben való elismertetését és tudása megosztását tanítványaival. A zománc magas szintű művészi megmunkálásában elvitathatatlan sikerrel járt, a kezei közül kikerült remekeknek számos hazai és nemzetközi kiállításon csodájára járnak. A világon egyedülálló az általa alkalmazott háromdimenziós technika, melyet egy véletlen folytán fedezett fel a zománcművészet számára. Ezek az alkotások szinte ékszerként ragyognak kivételes szépségükkel, különlegességükkel. A jászberényi Polgármesteri Hivatal dísztermében, a jászfényszarui Polgármesteri Hivatalban és az iráni Yazd főterén otthonra talált monumentális alkotásai páratlan szépségű és méretükből fakadóan szintén a világon egyedülálló alkotások. A képek létrehozásában szerepet kapnak gyermekei is, ami saját bevallása szerint nagy örömmel tölti el a képzőművész apát. A kedd esti találkozón is részt vettek a családtagok, akik a háttérből biztosítják az alkotáshoz szükséges nyugodt, szeretetteljes légkört. Sisa József fia Balázs, aki az ötvösségben, testvére István, aki a fa megmunkálásában teljesíti ki művészi vénáját szintén bemutatkoztak néhány mondat erejéig az est folyamán.

201601140018.jpg

A Hónap Műtárgyának szánt alkotásnak a galéria számára történő megszerzéséről Szikra István mesélt. Elmondta, hogy általában a képekhez való hozzájutás valóságos kaland. A valaha Berényben élt házaspárt ábrázoló festmény Baranyi Árpád és testvérének tulajdonát képezte, őket kellett meggyőzni arról, hogy a nagyközönség számára is látható legyen a remekmű. Szikra István beavatta a résztvevőket abbéli terveibe is, hogy a közeljövőben szeretné valamelyest megújítani az állandó kiállítás anyagát. Elárulta azt is, hogy szeretné, ha Sisa József az idei évre tervezett, a 2007-2016-ig terjedő alkotói időszakot felölelő kiállítását a galéria mutathatná be.
A festmény és önéletrajzi bemutatót jó szokás szerint kötetlen, borozgatós beszélgetés zárta a kávéházban.