Vasas Károly emléktorna

Az egykori neves jászberényi kapus, Vasas Károly emlékének adózva a Jászberényi SE Labdarúgó Utánpótlás Szakága harmadik alkalommal rendezte meg a kiváló sportember nevével fémjelzett tornát december 21-én.

„Az eseményt megtisztelte jelenlétével a Vasas-család. A névadó özvegye, Rózsika, két fia Károly és Zoltán, valamint az unokák Bianka és Zolika is. Öröm volt látni, hogy a régi csapattársak, kortársak közül is többen eljöttek. Itt volt Karkusz Pál, Kátai Ferenc, Lukácsi Antal, Tasi József.” – mondta el Czigány Zoltán, a JSE edzője, a sportesemény főrendezője.

tablazat.jpg

A Hűtőgépgyári Sportcsarnokban 9 órától kezdődtek a küzdelmek. A meghívott öt U14 korosztályú csapat körmérkőzéses formában döntött a helyezésekről, amit az alábbi táblázaton mutatunk be.
A különdíjak: Legjobb kapus: Ecsegi Zsolt (Jászberényi SE) Legjobb védő: Gazsi Zsigmond (Jászberényi FC) Legjobb támadó: Oláh Adrián (Nógrád Válogatott) Legjobb JSE játékos: Szabó Márton A legsportszerűbb csapat különdíját – melyet Vasas Zoltán ajánlott fel – a Tehetség SE kapta.