Összegzés év végén

Az előző önkormányzati ciklusban a Pócs János Országgyűlési képviselő Úr által vezetett Önkormányzat jelentős pályázati forrásokhoz jutott. Tételesen korábban már ismertettük a pályázat címeket, azonban így az év végén célszerű egy összegzést adni a lezárult pályázatokról, az elszámolásról és az ellenőrzésekről.

Jászapáti gesztorságával zárult a legjelentősebb beruházás, a „Jászsági Ivóvízminőség-javító projekt”, amely a társult nyolc települést érintve közel 2 milliárd forintos támogatásban részesült. A Jászapátin megvalósult pályázatok sorában az első a „Jászapáti Városközpont Integrált fejlesztése” 465 millió forint értékben, míg a képzeletbeli dobogó második helyére a „Jászapáti Hangya-2010 Termelőiskola létrehozása” érkezett, 187,5 millióval. Harmadik lett a 150 milliós támogatás értéke szerint a „Komplex-telep program Jászapátiban” elnevezésű projekt. A fent említett négy sikeres pályázaton túl másik hat projektnek is örülhettünk Jászapátin.

A városunkba érkező uniós és hazai források lendületes fejlődést generáltak, melyek nagy részét már lezártuk, folyik az elszámolás. Örömmel summázható, hogy tíz pályázatból az ivóvizes támogatás 2 milliárdján túl 925 milliós támogatást tudhat magáénak Jászapáti. A térség alapfokú iskoláiban Pócs János országgyűlési képviselő Úr hathatós közbenjárására, köztük Jászapátin is jelentős, 222 milliós támogatáshoz jutott a „Gyermekek a mezőgazdaságban” című projekt a Jászapáti a Mi Városunk alapítvány szervezésében, további alapítványok és nógrádi iskolák bevonásával.

Rendkívüli önkormányzati támogatásra idén két esetben pályáztunk, 14 millió forintot már megkaptunk, várható támogatási összeg a 2015. évet érintően még 30 millió forint lehet.

Jászapáti városa nevében köszönjük a nyertes pályázatainkra fordítható jelentős forrást a támogatóknak és Pócs János országgyűlési képviselő Úrnak aktív közbenjárását a sikerek elérése érdekében!

Farkas Ferenc
polgármester