Békeláng a város koszorúján

A város adventi koszorúján a negyedik gyertyát a Betlehemből érkezett szent lánggal Szabó Tamás polgármester és Stipitz Árpád ferences atya gyújtották meg december 20-án, este öt órakor.

Talán aranyvasárnap látogattak el legtöbben az adventi faluba, hogy a közösségi élményektől, a szép műsoroktól és az ünnepi gondolatoktól feltöltekezve még inkább ráhangolódjanak a közelgő karácsonyra. A népes közönséget elsőként Árpád atya köszöntötte a várakozás örömét, a születés titkát, a keresztényi feladatokat, az isteni szeretetet hangsúlyozó ünnepi mondanivalójával. A ferences atya szerzetestestvéreivel közösen előadott egyházi énekekkel nyitotta közvetíteni szánt gondolatainak sorát. „Feladatunk, hogy tanúi legyünk Isten szeretetének. Jó szóval, jó példával, jó neveléssel, a rászorulók testi-lelki segítésével, a szomorkodók vigasztalásával.” A szeretet a békesség, az elfogadás valóban teremtsen otthont, békességet a szívetekben – fogalmazott Árpád atya.
Az értelmet és érzelmeket célzó felemelő gondolatok közvetítését a Viganó AMI Galagonya és Árendás csoportjainak néptánc műsora tette teljessé.

A város vezetői nevében Szabó Tamás polgármester üdvözölte az ünneplő sokadalmat. Elmondta, hogy magánemberként és városvezetőként is egyfajta számadást vet ilyenkor az év folyamán tervezett és megvalósított célok tükrében. „Ez az esztendő a ráhangolódás éve volt a város tekintetében.” Az elmúlt időszakban a város vezetői Jászberény jövőbeli életének meghatározó fejlesztéseire készítették fel a lakosságot – tájékoztatott Szabó Tamás. „Minden igény, elképzelés, mely a városlakók részéről felmerül meghallgatásra kell, hogy találjon. Ezen elvek alapján próbáljuk a mindennapi munkánkat végezni. Ezt a fajta együttműködést kell megvalósítanunk az elkövetkezendő időben is. Azt kívánom, mindenki a maga cselekedeteivel, akaratával jelenjen meg ebben a közös munkában” – hívta fel a hallgatóság figyelmét a polgármester.

Az adventi gyertyák fénye jelképezik a növekvő fényt, melyet Isten Jézusban megtestesülve a várakozóknak ad. A negyedik, szeretetet szimbolizáló lila színű gyertyát a két szónok közösen gyújtotta világra a Betlehemből érkezett láng tüzével. A békelángot a 298. számú Lehel Vezér Cserkészcsapat tagjai hozták el Jászberény közössége számára.