A tűzzománc varázsa

A Hónap Műtárgyát a Szikra Galériában január 12-én, kedden délután öt órakor ismerhetjük meg. Sisa József Házaspár című tűzzománc alkotását maga a művész mutatja be. A zenei programot jó szokás szerint a Palotásy János Zeneiskola növendékei szolgáltatják.

Sisa József 1951. január 7-én született Jászberényben. Festő, zománcművész. 1965-71 között folytatott művészeti tanulmányokat. 1969-től szerepel megyei és országos pályázatokon.
1973-tól zománccal foglalkozik, annak technikáját 1985-től tanítja is. Tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének. Több éve meghívott résztvevője a Kecskeméti Nemzetközi Zománc szimpóziumnak. 1980-tól tanított a Zebegényi Nemzetközi Képzőművészeti Szabadiskolán. 1991-ben létrehozta a Jászsági művésztelepet, melynek jelenleg is vezetője. Jászberényben él.
A zománcművészet tradícióiból kiinduló témái: Zodiákus-sorozat, variációk a magyar Szent Korona zománcképeire, valamint egyéni mítoszformák teremtése jellemző művészetére.

Sok kiállításon szerepelt Jászberény, Karcag, Szolnok, Kecskemét, Budapest, Padova, Conselve, Helsigör városokban, művei megtalálhatók a hazai intézményekben, vállalatoknál egyéni és közgyűjteményekben egyaránt.
Művészetét számos kitüntetéssel elismerték: Jászságért díj, Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, Tiszti keresztje, Sípos Orbán díj – Jászberény Város művészeti díja.
A hónap műtárgyának választott Házaspár című 63 x 83 centiméter méretű tűzzománc alkotás Sisa József korai munkája, amit az alkotó maga mutat be. Ezt követően kötetlen beszélgetés lesz a festő-zománcművész pályájáról, alkotásairól, mindennapjairól vele, családtagjaival és ismerőseivel.