Jól zárták az évet a JSE gyorskorisai

A Jászberényi SE Gör- és Gyorskorcsolya Szakosztály tagjai december 12 és 13-án Budapesten a Gyakorló Jégcsarnokban a Nemzetközi Santa Claus Cup versenyén vettek részt.

A 180 fős mezőnyben a rövidpályás gyorskorcsolyázó csapat tagjai, Belovai József edző irányítása alatt nagyszerűen szerepeltek. A lányoknál Túri Anna összetett első lett, nyert 500 méteren és a 3000 méteres váltóban is. Itt társai Kovács Vivien, Cseh Liliána és Matyók Adrienn voltak. Anna még egy ezüstöt, a többi lány pedig 5 bronzot szállított.
A fiúknál Zsigó Máté 1000 méteren első, összetettben második, 500 méteren harmadik lett. Váltóban is második lett: itt testvére Zsigó Bence, és Kövér Bálint voltak a csapattagok mellette. Ezen kívül még két harmadik helyet szereztek a srácok.