Bach, a barokk kori rock sztár

Rákász Gergely idei karácsonyi turnéján is megörvendeztette jászberényi közönségét a tőle megszokott minőségi orgonazenével és zenetörténeti csemegéivel. Valódi lelki feltöltődést, az igaz ünnep hangulatát hozta el ajándékba Bach remekművei által.

Rákász Gergely koncertorgonista Bach for Christmas című karácsonyi műsorát december 8-án láthatta a jászberényi közönség a Déryné Rendezvényházban. Hangszerét új köntösbe öltöztette, így idén már fekete színben pompázott az elektromos orgona. A várakozó közönség halk sustorgása hirtelen hangos tapsviharba csapott át a sármos orgonaművész megnyerő belépőjére, azzal is bizalmat és bátorítást szavazva a várt előadásnak.

201512170010.jpg

In medias res, azaz rögtön a dolgok közepébe vágott. Rákász Gergely megnyerő belépője és rövid köszöntője után karácsonyi feldolgozásokkal, majd D Dúr Fúgával alapozta meg az ünnepi hangulatot. Játék közben ugyan háttal ült a művész, de kivetítőn jól láthattuk arckifejezését és végtagjainak villámgyors mozgását. Koncertjeinek egyik különlegessége, hogy zenetörténeti csemegékkel, bulváros érdekességekkel hívja fel a figyelmet a zeneművekre és szerzőikre. Így egyfajta útmutatót kap a hallgatóság, hiszen a zenében annyi kincs rejlik puszta hangjegyeken túl. Ezen az estén, az ily módon becsomagolt kultúra, az igényes és precíz orgonamuzsika még közelebb hozta Bachot a 21. század emberéhez.

Ahogy azt a műsorfüzetben is olvashattuk, a koncert címe: Bach karácsonyra. A témaválasztás apropója emlékezés Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulójára, akit Rákász Gergely szerint nevezhettek volna akár a barokk kor rock sztárjának is. Már kortársai is irigyelték. „Tök menő volt”, mert nem tudták utánozni játékát.  „Briliáns, amit a hangszerrel művelt.” Első felesége hét gyermekkel ajándékozta meg, akinek váratlan halála után Bach ismét megnősült. Második házasságából további tizenhárom gyermeke született, de közülük kevesen érték meg a felnőtt kort. Élete legtöbb részében karnagy volt és templomi orgonista, ezért nem túlzás, hogy „Bachot hallgatni olyan, mint Istennel beszélgetni.” Bach Soli Deo Gloria című műve után c-dúr Prelúdiumának átiratát hallhattuk. Charles Gounod francia zeneszerző csaknem kétszáz évvel később egészítette ki Bach kottáját azzal a dallammal, ami szerinte hiányzott az alkotásból. A két dallam együttesét ismerjük Ave Maria-ként. Bach mesterműve, az a-moll Prelúdium és Fúga matematikus pontossággal szerkesztett darab, melyben „végtelen rend uralkodik” és a darab csúcspontja az arany metszésponton van. A monumentális művet pásztorjáték követett egy előjátékkal és három tánccal. „Kiránduljanak velem a Zimmermann Kávéházba!” – hangzott az invitálás.

Bach 1723-tól a lipcsei Tamás-templom karnagya volt, ahol minden vasárnapra 20-25 perces darabot kellett komponálnia. Nehéz körülmények között éltek, sőt a gyerekzsivajtól hangos és penészes házban kevés idő maradt a komponálásra. Rákász Gergely Bach lipcsei időszakából szólaltatott meg kantátákat, de előtte hozzátette jó tanácsát: „Legyünk olyanok, mint Bach! Kevés pénzért is a lehető legjobban tette a dolgát.”
A repertoár utolsó előtti darabja a c-moll Passacaglia és Fúga, Bach legnagyobb műve volt. A közönség kívánságára a d-moll Toccata és Fúga, a méltán népszerű és közismert darab zárta a műsort. S ahogy azt Mendelssohn mondta, ha elpusztulna a világ, az egész univerzumot újjá lehetne építeni Bach műveiből.
A közönség vastapssal hálálta meg Rákász Gergely orgonajátékát és ünnepi gondolatait, melyek hozzájárultak a karácsony előtti elcsendesüléshez, számvetéshez.