Jót tenni jó!

2015 augusztusában Jászapátin köszönthettük Böjte Csaba szerzetes atyát, aki országhatárokat átívelő szeretetével segíti a hazájában élő árva gyerekeket. A szentmisében való találkozás, prédikációja, a lelki töltekezés mindannyiunk számára a jövőbe mutató értékeket, tanácsokat fogalmazott meg.

Beszélgetésünk kapcsán merült fel annak lehetősége, hogy az osztrák segélyszállítmányból adományt tudunk készíteni gondozott gyermekei számára.  A szót tettek követték és napokon át lelkesen hajtogattuk a Kis Szent Teréz Kamilliánus Közösség közösség tagjaival a gyermekruhákat, a cipőket, játékokat, könyveket dobozokba készítettük. Apáti lakosok, önkormányzati dolgozók is gazdagították a csomagot. Hatvan nagy doboz, és 15 zsák adományt kötöttünk össze. Tartós élelmiszert, cukrot, lisztet kaptunk egy helyi családtól, egy nagymama hét üveg szilvalekvárt küldött, amit ő maga főzött.

Városunkra jellemző, jász termékeket vásároltunk, – száz kiló száraz tésztát, száz csomag Jász tallért, amit a vállalkozó megduplázott. Az utazáshoz az autóbuszt, az utánfutót ingyen biztosította számunkra a külföldi kirándulásokat sok éve szervező vállalkozó, csak a sofőr napidíját kellett finanszírozni. A jász összefogás, a szociális érzékenység, a segítőszándék most is megerősített munkánkban.

Szeptember harmadikán hajnalban elindulhattunk Székelyhídra, a határhoz legközelebbi árvaházhoz. Apát-plébános úr is elkísérte a kamilliánusokat. Az igazgatónő és a gyermekek meghatóan fogadtak bennünket. Szorgosan segítettek még a legkisebbek is pakolni a szállítmányt, amit emléklappal köszöntek meg.
Haza indulva nehéz szívvel integettünk a két és 15 éves korú gyermekeknek, akiknek nem adatik meg az anyai szeretet, a megnyugvást hozó ringatás altató éneke. Az árvaház működése ugyanakkor biztosítja számukra a testi-lelki-tudásbeli fejlődést. A munkatársak gondoskodása, nevelőmunkája igyekszik pótolni a családi otthon melegét. Megerősített munkánkban a találkozás, s megnyugtatást is adott, mert ezeknek a gyermekeknek a megsegítése, a Csaba testvér munkássága reményt hoz a lelkekbe, a csillogó gyermekszemekbe. Jó helyre került az adomány, s jó érzés volt, hogy nem fáradtunk hiába. Dolgozunk tovább, remélve és bízva abban, hogy a jövőben is tudunk segíteni.

Kis Józsefné
és a kamilliánus közösség tagjai