Szépen élnek egymás mellett

Adni jó. Főként, ha nemes céllal, segítő szándékkal teszi az ember. És kapni is jó. Olyanoktól, akik tiszta szívből cselekszik a „jót”. Ilyen szellemben valósult meg az a jótékonysági est, melynek helyszíne a főiskola Apponyi terme volt csütörtökön este. A rendezvény megálmodója Nagy István biztosítási képviselő volt, aki maga mellé remek segítőtársakat is talált Palócz-Bakos Ilona könyvtáros és Illés Anita újságíró személyében.

Nagy István munkája során sok családdal találkozik, többféle élethelyzetbe lát bele. Amikor a Nagypál és Pál családot megismerte megfogalmazódott benne a gondolat, hogy szeretne rajtuk segíteni, mert rászorulnak. Nagy István sok ismerősével megosztotta elképzelését, amelyet kisvártatva tettek követtek, így jöhetett létre az est, melynek hívó szavát sokan meghallották. Adományok, bevételek gyűltek, lehetővé téve, hogy a családokat megsegítsék. Rajtuk kívül a Maci Alapítványi Óvoda gyermekeit is, ahol integrált nevelés keretében az egészséges és fogyatékkal élő gyermekek szépen élnek egymás mellett. Ott is sok az érintett, aki megérdemli a kezet, amit segítő szándékkal nyújtanak feléjük. Fontos a karnyújtás a szülőknek is, akik szinte a nap 24 órájában sérült gyermekük mellett vannak, helyt állnak. A sors őket bízta meg, hogy példát mutassanak embertársaiknak.

A jászárokszállási Pál Márió egy szerencsétlen baleset következtében 2008-ban koponyasérülést szenvedett, melynek következtében mozgásában korlátozottá vált, éber kómában van. Az adománygyűjtés célja az ő esetében egy elektromos székhez való hozzájárulás volt, amelyben könnyebben fel tudják majd őt állítani.

A jászapáti Nagypál család egyik gyermeke, Szabolcs, oxigénhiánnyal született. Szegény körülmények között élnek. A családot otthonuk tetőterében egy új lakótér kialakításával igyekeznek megsegíteni a tenni akarók. A támogatás elindult, további cél a szakipari munkához nyújtandó közreműködés megszervezése.
A jászberényi Maci Ovinál pedig új játszótér megépítéséhez járultak hozzá az adományozók.
A csütörtöki program egy kiállítás megnyitójával vette kezdetét. A folyosó falain helyet kapott alkotások között egyebek mellett Pál Márió munkáit is láthattuk, amelyek abból az időszakból valók, amikor még épen és egészségesen élte mindennapjait a fiú. A látott alkotásokat Telek Béla művésztanár méltatta.

Az est résztvevőit az Apponyi teremben elsőként Nagy István főszervező köszöntötte, majd Illés Anita újságíró lépett a mikrofon elé, aki maga is megtapasztalta évekkel ezelőtt egy súlyos autóbaleset következményeként, hogy milyen kerekesszékben élni. Mint mondta, 2008-ban történt vele a baleset, melynek következtében több mint egy évig a jászberényi Szent Erzsébet Kórházban kezelték. Számos műtéten esett át.  Anita úgy fogalmazott, hogy ez egy tanítás, megtapasztalás volt az élet útján számára. Ezt adta neki a sors. Tanítást, hiszen amíg az ember egészséges, sokszor észre sem veszi, és nem elég hálás azért, hogy csodálatos testi-lelki-szellemi lény, aki tud gondolkodni, járni és szeretni. Erre sokszor egy-egy baleset kapcsán ébred rá az ember, s arra, hogy lehet másként is élni. Kerekesszékben, ahogyan Anita is tette hosszú ideig. Megismerte milyen fogyatékkal élni. Véleménye szerint ettől nem vagyunk kevesebbek, hiszen úgy is lehetnek harmonikusak napjaink.
A köszöntők után fellépők sora következett. A pódiumon fellépett többek között Bartus Marcell és Jónás Judit színművészek, a Palotásy János Zeneiskola növendékei, a Maci Alapítványi Óvoda nevelője és az ovisok, Mata András ének- és gitárművész, Erős Dénes gitárművész és még sokan mások, akik mind jó, segítő szándékkal vettek részt az est sikeres lebonyolításában.