Jászkun kapitányok Jászalsószentgyörgyön

A jászkun kapitányok soros tanácskozására november 28-án Jászalsószentgyörgyön, az igényesen felújított Erzsébet Malomban került sor.

A kapitányok – oldalukon gyönyörű viseletbe öltözött párjaikkal – finom eleganciát, méltóságot sugároztak, melyet az impozáns helyszín még inkább kiemelt.
Talált József regnáló jászkapitány közvetlen, baráti üdvözlése után Szarvák Imre, Jászalsószentgyörgy polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Jászalsószentgyörgy talán legnagyobb büszkesége az 1825-ben épült vízimalom, mely országos viszonylatban is kuriózumnak számít, ezért beszédében felújításának folyamatára is kitért. A délelőtt folyamán a kapitányok a malom emeleti részére vonultak vissza tanácskozásra, feleségeik pedig a nevezetességekkel ismerkedtek.
A kapitányok zárt körébe Talált József kedves gesztusként Jászberény rendőrkapitányát, dr. Körei-Nagy Józsefet is meghívta, akit erre a megtiszteltetésre nem hivatásos kapitányi beosztása, hanem a hagyományőrzés iránti elkötelezettsége tett méltóvá – indokolta döntését jászkapitányunk.

A napirendi pontok tárgyalása előtt kapitánytársai előtt bemutatkozott Tóth Lajos nagykunkapitány és dr. Bálint György László kiskunkapitány.
A Borbás Ferenc jászkun főkapitány általa vezetett tanácskozás a belső szervezeti működésre,  a protokoll szabályzat önkormányzati elfogadtatására, valamint az interneten való megjelenés részleteire irányult.
Dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője bejelentette, hogy a jászok világtalálkozójára Jászárokszálláson 2016. július 9-10-én kerül sor. Megalakult a szervezőbizottság és kiválasztásra került a leendő jászkapitány személye is.
Az ebéd előtt Pócs János országgyűlési képviselő méltatta a kapitányok tevékenységét: „A kapitányok a hagyományőrzés pillérei, fejet hajtunk az általuk végzett áldozatos munka előtt. Példaértékű az a reprezentációs tevékenység, amit feleségeikkel együtt kifejtenek.” A pazar vendéglátás Jászalsószentgyörgy Önkormányzatának, valamint Talált József és családtagjainak vendégszeretetét tükrözte.

Délután Varga Antal egyedi füttyös produkcióval szórakoztatta a jelenlévőket, a Jászsági Hagyományőrző Egylet pedig jeleneteket mutatott be az „Élet a tanyán” című műsorából.