Versengtek nyelvünk krónikásai

Péntek délután a könyvtár kamaratermében vehették át elismerő okleveleiket a III. Csillagkürt verspályázat legjobbjai.

A magyar nyelv napja alkalmából harmadjára hirdették meg a főszervezők – Utasi Hajnalka és Kocsán László – a Jászság amatőr versírói közötti versengést. A megmérettetésre ifjúsági és felnőtt kategóriában összesen 36 pályázó munkája érkezett. Javarészt jászberényi versírók művei kerültek a zsűri elé, de érkeztek költemények a környező településekről is.
„A magyar nyelv maga a csoda. Nem véletlenül becézzük édes anyanyelvünknek. Annyi mindent, olyan sok árnyalattal tudunk vele kifejezni, dallama megnyugtatja lelkünket. Nyelvünk egyik krónikása a vers” – mondta köszöntőjében Utasi Hajnalka, költő. A következőkben Szarvas Lászlóné műsorvezető és a költőnő humoros nyelvi tere-feréjében győzte meg a hallgatóságot magyar nyelvünk játékos sokszínűségéről.

Kocsán László költő köszöntőjében kiemelte, hogy a versírás szubjektív műfaj, minden költeményben van valami egyedi gondolat, mely kiemeli íróját, különlegessé teszi a verset, akkor is, ha ez most nem került díjazásra.
A pályázatot lezáró eredményhirdetésen Góg János Juhász Gyula- és Váczi Mihály-díjas csongrádi költő, a Magyar Kultúra Lovagja, valamint Csapó Lajos író, költő, festőművész, az Alkotók, Művészek és Művészetpártolók Egyesületének elnöke értékelte a műveket. Az ünnepélyes pillanatokat Szöllősi Gabriella, Sass Zoltán és Horváth Julianna szavalatai színesítették. Az előadók érzékletesen mutatták be a nyertesek pályaműveit az érdeklődőknek és a versenytársaknak. A hallgatóság meggyőződhetett arról, hogy az értékelő zsűrinek valóban nehéz dolga volt, amikor rangsort állított fel a remekebbnél remekebb költemények között. A hangulatok és a témák széles spektrumát ölelték fel az írások, melyek változatos formában foglalták szavakba a szerelem, a barátság, a gyermekkor, a hétköznapok, az otthon fogalmának lelkek mélyén megbúvó képeit, emlékeit, kérdéseit.

A zsűri külön értékelte a gyermek és a felnőtt korosztály költőit. A gyermek kategória különdíját Krasnyánszki Barbara és Szaszkó Róbert nyerte. Szabó Anna a harmadik, Rácz Petra a második és Horti Boglárka az első helyezést érdemelte ki költeményeivel. Valamennyien jászberényi versírók.
A felnőttek különdíját Punyi Jánosné kapta Jásztelekről és Kriegel Zsófia Jászberényből. A zsűri döntése szerint a harmadik helyezett a jásztelki Patakiné Kocsis Ágnes, a második kolléganőnk dr. Körei-Nagy Katalin, míg az első Pongóné Sípos Marianna lett, aki Jászszentandráson él.

A zsűri elnökök a legnagyobb elismeréssel gratuláltak a nagyszerű műveket felvonultató versenyhez. Mindkét döntőbíró hozott a tarsolyában magával saját verset, melyet szavalat formájában meg is osztott a jelenlévőkkel. Az ünnepség a két jelenlévő jászsági versírónk és nagy magyar költők verseinek előadásával zárult.