Pócs János az elmúlt öt évről

Szabó Tamás polgármester, Pócs János országgyűlési képviselő és Szentesi Zöldi László újságíró november 12-én, csütörtökön koraeste „Honnan hová?” címmel fórumra invitálta a jászság lakosságát a Déryné Rendezvényház nagytermébe.

A jászsági fórum központi témái a napi aktuális ügyek és az elmúlt évek eredményei köré csoportosultak. A szinte teljesen megtelt nagyteremben a rendezvény elején a házigazda Szabó Tamás polgármester köszöntötte az érdeklődőket, majd Szentesi Zöldi László az újságíró szemével vezette rá a hallgatóságot a napi aktualitások mezejére. Elismeréssel szólt Pócs János képviselő felkészült, tisztességesen végzett munkájáról. Kifejtette, hogy jelenleg olyan átmeneti korszakot élünk, amikor hosszú időre el kell határozni, merre haladjon az ország. A menekültválság kérdésével kapcsolatban elmondta, a magyar kormány olyan megoldást választott, amellyel egy csapásra a folyamatok élére állt.

Az újságíró bevezetőjét követően Pócs János országgyűlési képviselő köszöntötte a vendéglátó Szabó Tamás polgármestert, a jászság jelenlévő polgármestereit, önkormányzati képviselőit, majd értékelte a kormány elmúlt öt évi munkáját és vázolta a jövő terveit. Felidézte a 2010-es évet, amikor a Fidesz átvette a kormányzást: ekkor Magyarország Görögországhoz hasonlóan a csőd szélén állt. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány működése alatt többezer milliárd forintos IMF hitelt vettek fel azért, hogy a válságot túl tudják élni. Eladósították az országot, a törlesztő részleteket pedig a jelenlegi kormánynak kellett visszafizetnie. Emlékezetbe idézte azt is, mikor az előző kormány a devizahitelekkel az országot, a lakosságot eladósította.
Az Európai Unió szabta a feltételeket és ezek alapján elvették a tizenharmadik havi fizetést, a tizenharmadik havi nyugdíjat, bevezették a kórházi napi díjat, a receptfelírás díját. „Mindezen megszorítások ellenére az ország jobban belesüllyedt az adósságba, mint azelőtt. Mára azonban látjuk, hogy nagyobb gazdasági növekedést tapasztalunk Magyarországon, mint az Európai Unióban. Büszke vagyok arra, hogy Magyarországnak olyan kormánya és olyan miniszterelnöke van, aki a magyar emberek érdekeit nézi, nem pedig az Európai Unióét. Ezt tette akkor is, amikor a bankokat, a pénzügyi szolgáltatókat és a multinacionális vállalatokat bevonta a közteherviselésbe ” – fogalmazott Pócs János.

2010-ben munkahelyteremtést ígért az Orbán kormány, és ma már félmillióval több ember dolgozik Magyarországon. A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most. 520 ezerrel több munkahely van, mint 2010 tavaszán. A munkahelyteremtéssel tett ígéreteit tehát vállalta a kormány: Magyarországon, a Jászságban a munkahelyteremtés folyamatos és erőteljes. Kifejtette, hogy ötven éve nem volt ilyen alacsony az infláció, illetve azt, hogy a költségvetési hiány 2011 óta három százalék alatt van.
A kormányzat megfogalmazta, hogy Magyarországon a család az első. Az Orbán kormány által bevezetett családi adókedvezménynek köszönhetően az elmúlt négy évben nyolcszáz milliárd forint maradt a magyar családoknál.
Emellett a kormány visszaállította a GYES-t három évre, bevezette a GYED extrát és 25%-kal megemelte a bölcsődei férőhelyek számát. Az adatok azt bizonyítják, hogy növekszik a születések és a házasságkötések száma.
Az országgyűlési képviselő kifejtette, hogy az Orbán-kormány felvállalta a rezsicsökkentést és végigment ezen az úton, akkor is, amikor ezt Brüsszel és számos környező ország kormánya folyamatosan bírálta.  A rezsicsökkentés átlagosan 150 ezer forintot jelent, tizedével kevesebb lett a vízdíj, olcsóbb lett a szemétszállítás. A gáz ára nálunk ma már a második legolcsóbb Európában.

Kihangsúlyozta, hogy mint az ország lakosságával történő személyes párbeszédek alapján kiderült, számukra legfontosabb kérdés a közbiztonság. A kormány elsődleges célja, hogy megvédje az állampolgárokat a bűnözőktől. Ennek érdekében a büntető törvénykönyvet az elmúlt években többször jelentősen szigorították, a kormány több rendőr szolgálatba állításával és szigorúbb törvényekkel küzd a bűnözés ellen. Napjainkban 4300-al több rendőr teljesít szolgálatot, mint öt évvel ezelőtt. Az idén megnyitott életpálya modellnek köszönhetően a következő években összességében ötven százalékos béremelést kaptak a rendőrök, ami jelentős mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy hivatásuk megbecsült legyen, és a remények szerint egyre többen lehetnek, akik a rendőri szolgálatot felvállalják. Kiemelt feladatként szólt a rászorultak, az idősek, a betegek, hátrányos helyzetűek megsegítéséről. Hangsúlyozta: a kormány vállalta, hogy a lakosság devizahiteles korszakát végleg lezárja. 2015-ben az igazságosság és a kiszámíthatóság jegyében a deviza- és a forinthitelesek visszakapták mindazt, amit korábban a bankok elvettek tőlük. A banki elszámoltatás mintegy ezer milliárd forintot jelentett 1,3 millió család számára.
A kormány kifejezett célja, hogy Magyarországon ne legyen éhező gyermek. Így az ingyenes gyermekétkeztetési program keretében szeptembertől a bölcsődékben és az óvodákban napi háromszor ingyenesen étkeznek a gyermekek, mintegy 320 ezren. Ebben az évben 800 ezerre emelkedett az ingyenes tankönyvben részesülők száma. A kormány szegénység elleni küzdelmének eszközei a munkahelyteremtés, ezért több milliárd forintot fektetett a munkahelyvédelmi akcióprogramba. Ide tartozik az igazságosabb és átláthatóbb segélyezési rendszer is. Bevezették az Erzsébet-programot, ami eddig összesen 600 ezer embernek segített.

Pócs János a 2016-os év tervezéséről elmondta: a kormány célja az, hogy a működő magyar reformoknak köszönhetően mindenki lépjen egyet előre. Kiemelte, hogy jövőre az adócsökkentés költségvetéséről lesz szó. Tovább csökken a személyi jövedelemadó 15%-ra. 2016-tól a jelenlegi tízezerről tizenkétezer-ötszáz forintra nő a kétgyermekes családok gyermekenkénti adókedvezménye. Az adócsökkentésnek köszönhetően 2016-ban 2015-höz képest újabb 145 milliárd forint marad az emberek zsebében. Jövőre a gazdaság erősödésének függvényében megkezdődhet az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, kezdve a sertéshústól, melynek áfája 22%-ról 5%-ra csökken.
A folytatásban kihangsúlyozta, hogy a Jászság büszke lehet együtt elért eredményeire, hiszen az elmúlt néhány évben több mint 44 milliárd forint támogatásban, illetve fejlesztésben részesült. Köszönetét fejezte ki a Jászság polgármestereinek, akik kiválóan pályáztak és jól képviselték a térség érdekeit. Jászberény fejlesztése kapcsán megköszönte Szabó Tamás polgármesternek a Szent Erzsébet Kórház hamarosan átadásra kész egymilliárdos fejlesztését, melynek megvalósításában egykori kórházigazgató főorvosként, országgyűlési képviselőként és polgármesterként egyaránt jelentős szerepe volt. Dicsérte azt a szemléletet, hogy Jászberény mindig olyan fejlesztéseket visz véghez, amelyekkel nemcsak a város érdekeit tartja szem előtt, hanem az egész Jászságét is.

A tájékoztató végén az országgyűlési képviselő szólt az illegális bevándorlásról, ami miatt az országnak a legnagyobb összefogásra van szüksége. A magyar kormány szeretné megőrizni Magyarországot a magyar embereknek. Mindezek miatt a magyar kormány konzultációt indított a bevándorlásról és a terrorizmusról. Az eredmények azt mutatják, hogy magyar emberek fontosnak tartják a bevándorlás kérdését saját életük szempontjából, amit az is bizonyít, hogy több mint egy millióan töltötték ki és küldték vissza a konzultációs kérdőívet. Ezek alapján az emberek véleménye egyértelmű: Magyarországot meg kell védeni. A válaszadók több mint kilencven százaléka egyetért abban, hogy az Európai Unió bevándorlás politikája megbukott, ezért szigorúbb szabályozásra van szükség. A kormány álláspontja egyértelmű: Európa és Magyarország határait minden eszközzel meg kell védeni! Társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy megvédjük Magyarországot a kvótarendszer ellen.