Születésnapi kalandozás a könyvtárban

Tíz éve, 2005. november 21-én nyitotta meg kapuit a felújított városi könyvtár nemcsak megújult külsővel, de bővített szolgáltatásokkal is. E jeles alkalomból a munkatársak könyvtári felfedező útra invitálják a nagyközönséget számos meglepetéssel és ajándékkal.

A tízéves jubileumon egyúttal 115 éves évfordulót is ünnepelhetünk, hiszen 1900 októberében nyílt meg az első közkönyvtár Jászberényben, a Városháza nagytermében. 1964-ben a Városi Tanács megvette a zsinagóga épületét, s a helyén egy új, lapostetős épületet hoztak létre. Az új intézményt 1970 júniusában avatták fel. Az önkormányzat 2004-ben sikeresen pályázott a könyvtár felújítására, 2005 januárjában megkezdődött a könyvtár teljes rekonstrukciója. Az építkezés idejére a könyvtár a volt középiskolai kollégiumba költözött át.

2005. november 18-án ünnepélyes keretek között adták át az új épületet, amely küllemében a helyén álló egykori zsinagóga képét idézte, de modern formában. Az olvasóközönség számára november 21-én tárták ki elsőként kapuit, melynek jubileumát 2015-ben is szintén ezen a napon tartják.

A hónapok óta készülő programokról Nagy Nikolett könyvtárvezető tájékoztatta lapunkat. Elmondta, hogy történeti kiállításon mutatják be intézményük elmúlt tíz évét. A jeles esemény alkalmára készül egy színes, képes kiadvány is, melyben a kiállítás plakátjai lesznek láthatóak.

Az ünnepi program két részből áll majd. Délelőtt 9 órától 13 óráig az olvasóközönséget várják egy rendhagyó, meglepetésekkel teli kalandtúrára és barangolásra a könyvtárba. „Úgy mutatjuk majd be a könyvtári munkát, ahogy eddig még soha… szeretnénk olvasóinknak maradandó élményt szerezni!” – tette hozzá Nagy Nikolett. A tervek szerint 11 órakor lesz az eredményhirdetése a kisebbek körében meghirdetett rajzpályázatnak.
A hivatalos ünnepségre délután ke­rül sor, zárt körben. Aznap lesz az eredményhirdetése a kérdőíves felmérésben résztvevők közt meghirdetett nyereményjátéknak. A beérkezett 516 érvényes kérdőívet kitöltő közül három szerencsés részesül majd jutalomban. Ekkor adják majd át a gyermekkönyvtárban kialakított Kicsik (B)irodalmát. A látványos installációval, babzsákokkal, szőnyeggel gazdagodó hancúrkodó költségeit városunk Városfejlesztési Bizottsága biztosította, mintegy 400.000 forintot. Az elemek látványosabb megjelenéséhez a kivitelező Perlaki Reklám járult hozzá.

Egy titokról is lehull a lepel a könyvtár vezetését illetően. Az anyai örömök előtt álló Nagy Nikolett intézményvezető munkáját hamarosan egyik kollégája veszi át, akinek személyére az ünnepi műsor keretein belül derül fény.