Cserkészebéd

A 298. számú Lehel Vezér Cserkészcsapat november hetedikén, immár második alkalommal szervezte meg a tavaly hagyományteremtő szándékkal rendezett jótékonysági cserkészebédet.

S, hogy mennyire talált helyet a cserkészek körében az az elképzelés, hogy összehozzák azokat az embereket, akik valaha a városban cserkészkedtek, illetve jelenleg cserkészkednek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén két-három generáció találkozott egymással a rendezvényen. A Jászberényi Katolikus Általános Iskola és Középiskola, Liska József Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Tagintézményének ebédlőjébe idén is összegyűltek az egykori és ma aktív cserkészek, hogy egy jó hangulatú összejövetelen tapasztalatokat cseréljenek Az elmúlt évhez hasonlóan ismét előkerültek a régi fényképek, az éveken át vezetett csapatnaplók és felelevenedtek a közös élmények.

A rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy akik eltávolodtak a cserkészettől, ismét közelebb kerüljenek a cserkészethez, akik viszont sorsukból fakadón kerültek el a városból, azok se távolodjanak messzire a csapattól. Ha máskor nem, évente legalább egyszer találkozzanak cserkésztestvéreikkel, felelevenítsék az emlékeket, anyagi hozzájárulásukkal is támogathatják a csapatot.