Nem sikerült jól a szezonrajt

Október 15-én az élő tévéközvetítés ellenére nagyon sokan kilátogattak a női röplabda NB I nyitómeccsére, így nagyszerű hangulatban kezdődött a Jászberényi RK – Újpest mérkőzés.

A találkozó kezdeti szakaszában úgy látszott, tökéletesen összpontosítanak a berényi röplabdázók, ennek eredményeképpen behúzták a mieink az első szettet. A második etapot is jól kezdték Bleicher Nóráék és már 9-6-os előnynek is örülhetett a népes publikum. Ezt követően azonban egyre szorosabbá vált a játszma, a fővárosiak a játszmát megnyerve ki is egyenlítettek. A harmadik játszmában aztán egyértelműen az Újpest dominált ás 2-1-es vezetésre tett szert. A folytatásban már 7-17-et mutatott az eredményjelző, sejteni lehetett, hogy itt már kisebbfajta csodára van szükség az egalizáláshoz. Ez azonban elmaradt, így a mérkőzést elveszítették.

Jászberényi Röplabda Klub – UTE 1:3 (25, -19, -15, -16).

A Jászberényi Röplabda Klub a következő hazai mérkőzését október 22-én (csütörtökön) 18.30-tól játssza a Bercsényi úti Sportcsarnokban. A soros ellenfél a kecskeméti Röpke SE lesz.