Tél a galériában

Igaz, még csak októbert írunk, de a Szikra Galéria A hónap műtárgya sorozat keretében bemutatott képe már a telet idézte csütörtök délután.

A 103 éve született festőművész, Sáros András utolsó alkotását tárta a szép számban megjelent művészetpártoló közönség elé a művész fia, Sáros László (György), Ybl-díjas építész. Sáros András utolsó, cím és szignó nélküli alkotásának bemutatása valódi kuriózum volt, mert a festmény a család otthonát díszíti, csak kivételes alkalmakkor látható. „Az utolsó kép” néven emlegetett olajfestmény békés hangulatú téli tájat ábrázol, mely a művész fia szerint édesapja legérettebb korszakának zanzásított értékeinek eredménye. A képen megjelenik Sáros András különös, szeretetteli kötődése a tél misztériumához.

A festménybemutató alkalmat adott arra is, hogy a képzőművészet, a Palotásy János Zeneiskola tanárainak és növendékeinek közreműködésével a zene, és Sáros László György jóvoltából az irodalom találkozzon. Az építész tíz évvel ezelőtt papírra vetett gondolatait osztotta meg a közönséggel, amikor az „először és utoljára” kérdését járta körbe.

Sáros András Miklós, aki apja örökébe lépve szintén a képzőművészetet választotta hivatásul a szeretet hangján emlékezett kettőjük viszonyára. „Apámtól azt a lehetőséget kaptam, hogy kimehettem vele a természetbe, és az eszközei szállítását segítve mintegy fegyverhordozója lehettem. Az olajfesték illata máig varázsszerként hat rám” – fogalmazott a grafikusművész.

Sáros Katalin, a művész lánya a család történetét osztotta meg a hallgatósággal. Elárulta, hogy édesapja különösen szerette a zenét, kedvence Rossini volt, de szívesen hallgatott Verdit, Donizettit. Sáros Katalin számára külön örömet jelentett az a kiállított téli tájat ábrázoló festmény, melynek fotóját a tárcájában őrzi, és melynek hollétéről sokáig nem tudott a család.

Az anekdotákat Tenkács Márta okleveles építész, Sáros András menye egészítette ki személyes hangú visszaemlékezéseivel.