A Csángó Mikulás már a kertek alatt jár

Három helyszínen, a Jász Trió TV székházában, Kocsán Lászlónál a Víz utcában és Jászkiséren Holló Zoltánnál vagy Lukácsi Györgynél is várják a felajánlásokat, cipős dobozokba rendezett ajándékcsomagokat december elsejéig a Csángó Karácsony szervezői.

A helyi sajtó munkatársait múlt héten szerdán tájékoztatták a Csángó Karácsony elnevezésű jótékonysági akció szervezői a városi könyvtár kamaratermében. A megjelenteket Kocsán László főszervező köszöntötte, aki idén is biztatja a jószándékú embereket adományok felajánlására.

Testvérvárosunk, Gyimesfelsőlok fiataljainak megörvendeztetésére immár hatodik alkalommal hívták életre a gyűjtést, melyhez Szabó Tamás polgármester és Pócs János országgyűlési képviselő is csatlakozott. Szabó Tamás emlékezetbe idézte tavalyi utazásának örömteli emlékeit, és reményét fejezte ki, hogy idén is csatlakozhat a delegációhoz. Pócs János szavait munkatársa, Lukácsi György tolmácsolta: szeretnék, ha idén az egész Jászságra kiszélesítenék a gyűjtési akciót.

Tóth József, a Jász Trió TV ügyvezető-főszerkesztője elmondta, hogy a helyi televízió idén is támogatja a Csángó Karácsonyt, szerkesztőségükhöz december 1-ig várják a felajánlásokat. Az ajándékokat hagyományosan Szent Miklós püspök napján, december hatodikán adják majd át, melyhez Baranyi Béla ezúttal is filmvetítéssel szeretne hozzájárulni, a gyermekek nagy örömére.

Az előző évek tapasztalataihoz hasonlóan idén is cipős dobozokba rendezve várják az adományokat, a nem és a kor feltüntetésével. Nagy érték a felsőloki gyermekek számára a magyar nyelvű könyv. Ezért a felajánlott könyvekkel a Domokos Pál Péter Általános Iskola könyvtárát szeretnék bővíteni. Városunk könyvtára is számos kötettel járul hozzá a gyimesfelsőlokiak szebb karácsonyához. Szerezzünk közösen örömet a gyermekeknek!