Szezonvégi kirajzás

Ha szeptember utolsó hétvégéje elérkezik, akkor immár negyedik éve a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület tagjai által várt szakmai kirándulásának van itt az ideje. Ezúttal is így történt. Szeptember 19-én és 20-án Molnár György szervezésével kétnapos útra „rajzottak” ki a jászsági méhészek hozzátartozóikkal együtt egy dunántúli útra.

Első látnivaló Tata városa volt a maga nyugalmas, szép környékével, az Öreg-tóval, a várral. Idegenvezetőnk mesélt az Eszterházyak kastélyáról, majd az Angol park szépségeit is láthattuk. Itt néhány percig tartó váratlanul érkező hatalmas jégeső, zápor zúdult a nyakunkba, ami kicsit megzavarta a programot.

A vizes közjáték után következett a szakmai cél, ami ezúttal 200 családos bemutató méhészet volt Környén, amelyet egy hölgy vezet a férjével és gyermekeivel. Nagy csarnokot építettek, ahol elvégezhető minden méhészettel kapcsolatos háttérmunka. Érdekes előadás keretén belül bemutatták hogyan zajlanak ezek a munkák. Itt minden gépesítve van. Pályázatok révén magas színvonalra emelték ezt a nagy szakértelmet és szeretetet igénylő munkát. Este Tatán kaptunk szállást, és a szállóhoz tartozó pincészetben várt bennünket a különleges vacsora, borkóstolással egybekötve. Remek hangulat volt végig, amit egy harmonikás is segített.

Másnap nehezebben indult a következő program Esztergomba. Ez a csodás város a szép vasárnapi napsütéses időjárásával mindenkire jó hatással volt. A bazilikát mutatta be először a nagy ismeretanyaggal rendelkező idegenvezetőnk. Az altemplom, a kincstár remekművei mindenkit magával ragadtak. Természetesen a bazilika legtetejére is feljutottunk, megcsodálva a gyönyörűséges panorámát. Az esztergomi ebéd után azért jól esett kis lazításként a visegrádi bobpályán eltöltött óra.

Nagyon kellemes, napos őszi hétvégénk volt, ahol jó arányba elosztott szakmai, kulturális és szórakoztató programok voltak.  Köszönjük Molnár Györgynek, az egyesület elnökének a két ragyogóan sikerült napot. Reméljük, hogy már a jövő évi program összeállt a fejében! Mindenki várja.