Rangadót nyertek a lányok

A Jászberényi FC női csapata szombaton a listavezető Dabas együttesét fogadta.

Makulátlan mutatókkal, 33-2 -es gólaránnyal érkeztek a vendégek, de a berényi hölgyek sem hibáztak még az előző három fordulóban. Így okkal nevezhetjük a Pest megyei női labdarúgó bajnokság Keleti csoportjának jászberényi mérkőzését rangadónak.
A meccs kezdetétől látszott, hogy valóban a bajnokság két legerősebb csapatát láthattuk a pályán, mert nem bírt egymással a két női alakulat. Talán a mi lányaink támadtak többet, de gól nélkül cseréltek térfelet.

A második játékrész is hasonlóan zajlott, de látszott, hogy amelyik csapat gólt szerez meg is nyeri a meccset. Igyekezett is mindkét együttes eldönteni a találkozót, de ordító helyzet egyik oldalon sem alakult ki. Az 56. percben aztán Vágó Anikó végezhetett el egy szabadrúgást, ami kipattant, és a JFC újonnan igazolt játékosa, Takács Ágota azonnal lecsapott a labdára, és a hálóba kotorta azt, 1-0.

A vendégek nem adták fel, nagyon sok helyzetük is volt, de vagy elügyetlenkedték az adódó alkalmat, vagy Göblyös Imola, a JFC kapusa mentett. Így az eredmény már nem változott.

Jászberényi FC – Dabas-Gyón FC 1-0

Folytatás a következő vasárnap, a 2. helyre felzárkózó Péteri KSK otthonában, akik még ugyancsak nem szenvedtek vereséget az előző négy fordulóban.